A MEZŐGAZDASÁG FEJLESZTÉSÉNEK TERÜLETÉN TÖRTÉNŐ MAGYAR-MAGYAR EGYÜTTMŰKÖDÉS PERSPEKTÍVÁI

 

A KMKF Gazdasági Albizottsága 2008. október 15-i ülésének állásfoglalása megbízta az albizottság elnökségét, hogy az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának összefüggéseit figyelembe véve tekintse át azokat a javaslatokat, amelyeket a KMKF Plenáris Ülése által 2007. szeptember 14-én elfogadott, „A magyar-magyar együttműködés és a nemzeti érdekérvényesítés perspektívái a magyar nemzet nagy részének Európai Uniós csatlakozása után” című dokumentumba (továbbiakban: Nemzeti Együttműködési Stratégia) a fejlesztésközpontú nemzetpolitika koncepciója kapcsán fogalmazott meg.

A Nemzeti Együttműködési Stratégia nem foglalkozik közvetlenül mezőgazdasági kérdésekkel, ugyanakkor konszenzust állapít meg abban a tekintetben, hogy a nemzetpolitika központi kérdését a közösségi érdekeket szolgáló fejlesztések alkossák. Ez értelemszerűen magában foglalja mezőgazdasági célokat szolgáló fejlesztéseket is.

Amint a Nemzeti Együttműködési Stratégia is rámutat, a határon túli magyarság gazdasági élete nem ragadható ki azoknak az országoknak az általános gazdasági összefüggéseiből, amelyeknek a határon túli magyarok az állampolgárai. Így a mezőgazdaság esetében is igaz, hogy sokkal inkább a szomszédos országok kisebb, vagy nagyobb részben magyarok által is lakott régióinak mezőgazdaságáról, mintsem egy etnikai értelemben beazonosítható határon túli magyar mezőgazdaságról lehet beszélni. A mezőgazdasági fejlesztés terén megvalósuló együttműködés előnyeiből tehát etnikai hovatartozástól függetlenül részesedhetnek a magyarlakta térségek őstermelői.

A magyarlakta régiók agráriuma mindamellett nemcsak a szomszédos országok általános mezőgazdasági helyzetétől elválaszthatatlan, hanem a mezőgazdaságra ható világtendenciáktól, illetve az Európai Uniónak a – jelentős részben a világtendenciákra reagáló – Közös Agrárpolitikájától (KAP) sem. Az EU-tagállamokban élő magyarok mezőgazdasági helyzete közvetlenül a KAP részeként alakul, ugyanakkor az EU közelsége miatt a KAP a Kárpát-medencének az Unióhoz egyelőre nem csatlakozott részeiben is közvetett hatást gyakorol a helyi mezőgazdasági termelésre.

A Közös Agrárpolitika közvetlen, vagy közvetett hatásait szemlélve tekintetbe kell venni a KAP állandósult reformszükségletét, folyamatban lévő, vagy tervezett változásait, amelyek részben az EU politikai és strukturális átformálódásával, de még inkább a világtendenciák alakulásával állnak összefüggésben.

A részben vagy egészen agrártermelésből élő határon túli magyarok gazdasága tehát a világtendenciáknak, az EU ezekre is reagáló mezőgazdasági politikájának és a Magyarországgal szomszédos országok mezőgazdasági sajátosságainak, helyzetének és agrárpolitikájának a metszetében helyezkedik el. E három tényező alakulásának függvényében határozhatók meg a határon túli magyarság mezőgazdasági helyzetével kapcsolatos modernizációs szükségletek, amelyek a magyar nemzeti együttműködés mezőgazdasági dimenziójának kiinduló pontját képzik.

A magyarlakta régiók mezőgazdasági helyzetét befolyásoló globális folyamatok

Globális szinten a mezőgazdaságban megfigyelhető tendenciákat az utóbbi időszakban az alábbi öt tényező határozza meg:

-    a fejlett országok agrártermelési költségeinek látványos elszakadása a világ többi részén folytatott mezőgazdasági termelés költségszintjétől,
-    az energiaválság, illetve az energiaárak (s így a termelési és szállítási költségek) ingadozásának hatásai,
-    a klímaváltozás egyelőre pontosan nem prognosztizálható hatásaival kapcsolatos várakozások,
-    a fejlődő országokban 2007-2008-ban bekövetkezett élelmiszerválság tapasztalatai,
-    a 2009-ben kirobbant pénzügyi és gazdasági világválság hatásai.

Ezen tényezők külön-külön is, de kivált együttesen negatívan befolyásolják az élelmiszer-előállítási célú agrártermelés, illetve általában véve az élelmiszerellátás biztonságát, amely a humánerőforrás megőrzésének, s így minden egyéb gazdasági tevékenységnek az alapja. A világtendenciák figyelembevételével tehát a mezőgazdaság nem pusztán gazdasági, szociális és ökológiai-tájgazdálkodási kérdés, hanem a biztonságpolitika egyik legfontosabb dimenziójának is tekintendő. Várható tehát, hogy világszinten erősödni fog a mezőgazdasági termelés biztonsági szempontú felfogása.

 A kérdéskör ilyetén megközelítése nem teljesen előzmény nélküli, hiszen a hidegháború alatt mindkét világrendszer biztonságpolitikai szempontokat is érvényesített saját agrárpolitikájában. A KAP kialakulásának is bár keveset emlegetett, de kétségtelen vetületét képezték biztonságpolitikai megfontolások. A nemzetközi viszonyok enyhülésével, majd a hidegháború befejeződésével és a globalizáció, mint világtendencia megjelenésével mindamellett a mezőgazdaság biztonságpolitikai szempontjai – legalábbis átmenetileg – leértékelődtek, és jelenleg a KAP alakításában nem játszanak meghatározó szerepet.

A globális szinten kialakult helyzetet különösen problematikussá tette az élelmiszerválság és a pénzügyi válság egybeesésével kialakult „kettős válság” a mezőgazdaságban.

A jövedelmek, az energia árak és a népesség számának emelkedése, valamint a bioüzemanyag gyártásának fokozása növelték a mezőgazdasági termékek fogyasztását. Ugyanakkor a természeti erőforrások túlzott mértékű felhasználása miatti aggodalom, az agrárium területén eszközölt elégtelen számú befektetés, valamint a kedvezőtlen időjárás miatt csökkent a kínálat. A kereslet-kínálat egyensúlyának megbomlása a legtöbb mezőgazdasági termény esetében jelentős árnövekedéshez vezetett. Árfelhajtó hatása volt a 2007-ben kibontakozó jelzálogpiaci válságnak is, melynek következtében a tőke egy része átvándorolt a termékpiacokra, az agrártőzsdékre.

Az élelmiszerárak robbanása következtében kialakult helyzet kezelésének elengedhetetlen feltétele lett volna a gazdaság növekedéséből származó bevételeknek a mezőgazdasági ágazatba való befektetése. A gazdasági világválság hatására azonban megtorpant a gazdasági növekedés: 2009 során az egész fejlett világ recesszióba kerül, és a feltörekvő országok eddigi látványos gazdasági növekedése is jelentős mértékben lelassult.

A pénzügyi válság nagymértékben megnehezítette és megdrágította a hitelhez jutást, ami érzékenyen érintette a folyamatos beruházással, ugyanakkor egyszeri megtérüléssel jellemezhető agrárágazatot. A beruházások és a termelés csökkenése mellett a termelők versenyképességének és hatékonyságának javítását is gátolja a hitelválság. Várhatóan tovább fokozódik a differenciálódás üzemek, ágazatok és régiók között, így újabb mezőgazdasági termelők és élelmiszer-feldolgozók eshetnek ki az ágazatból. Különösen a nagyobb költséggel járó és több befektetést igénylő minőségi élelmiszer-termelés feltételei válhatnak kedvezőtlenebbé.

Bár pénzügyi szempontból a világgazdaság fokozatos stabilizálódásának jelei mutatkoznak, jelenleg még kérdéses, hogy az agrárium „kettős válsága” után mikor és milyen formában áll helyre, és mennyire bizonyul tartósnak a mezőgazdasági termelés stabilitása.

Az EU mezőgazdasági helyzetének és politikájának tendenciái

Tekintettel az EU világviszonylatban költségesnek számító munkaerőbázisára, valamint az európai földingatlan magas értékére és ezért az uniós mezőgazdasági termelés költségességére, a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) tárgyalási folyamata útján előrehaladó globális kereskedelemliberalizáció hátrányos piaci helyzetbe hozza az unió agrárszektorát. A mezőgazdasági termékek csökkenő jelentőséggel bírnak az EU teljes kereskedelmén belül. Így van ez annak ellenére, hogy az Unió a mezőgazdasági termékek legnagyobb importálója és exportálója, és a fejlődő országokból származó mezőgazdasági termékek legjelentősebb felvevője. Európa főként alapvető mezőgazdasági árucikkeket importál, exportja viszont magas minőségű és feldolgozott mezőgazdasági termékeken alapul.

Brüsszel mégis kész a mezőgazdaság terén jelentős engedményeket tenni, mivel a tárgyalások során elsősorban az ipari termékei és szolgáltatásai minél kedvezőbb feltételekkel történő piacra jutását szeretné elérni. Az ipar és mezőgazdaság ütköző érdekei közül az uniós külkereskedelmi politika az ipart tekinti prioritásnak. Az EU felajánlotta, hogy 2013-ig fokozatosan megszünteti a mezőgazdasági exporttámogatásait, és 60%-kal csökkenti a vámokat. Emellett szó van a belső támogatások 85%-os leépítéséről is. Történelmi perspektívában mindez fordulatot jelöl ki az EU szemléletében, hiszen hagyományosan az uniós mezőgazdaság az egyik leginkább protekcionistának számított a világon, amiért Brüsszelt korábban számos bírálat érte a kereskedelmi partnerek részéről.

A felajánlások megvalósulása árcsökkentő és árufelesleget előidéző hatást gyakorolna az európai agráriumban. Általánosságban is számolni kell azzal, hogy a kereskedelmi liberalizáció nemcsak a mezőgazdasági őstermelők számára hátrányos, hanem fokozódó importfüggőségbe hozza az európai élelmiszerellátást.

A mezőgazdaság támogatásának kérdése állandó vitatéma az Unióban. Ennek részben a tagállamok eltérő gazdaságszerkezete, részben a hetvenes évek végén kicsúcsosodó mezőgazdasági túltermelés problémája áll a hátterében. Az EU lakosságának 56%-a vidéki térségben él és az összerület 91%-a vidéknek tekinthető, ugyanakkor az agrárgazdaságok száma az elmúlt 20 évben 50%-kal, a mezőgazdasági foglalkoztatottaké pedig 40%-kal csökkent. A mezőgazdasági és az élelmiszeripari ágazat együttesen mindössze a GDP 4.4%-át termeli meg, ugyanakkor az agrárium több ipari és szolgáltató ágazat felvevő piaca és az élelmiszeripar fő nyersanyagszállítója. A gazdasági tevékenységek 15-20%-a így az agrobizniszbe sorolható. A mezőgazdaság fokozott támogatását indokolttá teszi az ágazatra jellemző nehéz munkakörülmények és az időjárás okozta kiszámíthatatlanság. A KAP kialakult támogatási rendszerének következtében az EU költségvetésének kb. 40%-a a mezőgazdaságot finanszírozza.

A viták hatására az Európai Unió fokozatosan átértékelte, illetve kiegészítette a KAP célrendszerét, amelyet eredetileg a mezőgazdaság termelékenységének növelése, az agrárnépesség életszínvonalának biztosítása, a piacok stabilizálása, az ellátás hozzáférhetőségének biztosítása és a fogyasztóbarát árszínvonal fenntartása alkotott. Az 1992-ben elfogadott, ún. McSharry-reform előtérbe állította a tájjelleg, a hagyományos kultúra, a családi gazdaságok megőrzésének, valamint a népesség vidéken tartásának fontosságát, ami jelenleg is a KAP egyik legfontosabb feladatát képzi. Az új célkitűzések jegyében a 2003-as agrárreform a KAP új pillérjeként határozta meg a vidékfejlesztést, kiemelt hangsúlyt fektetett az egészségügyi és környezetvédelmi szempontok érvényesítésére, és a termelőknek juttatott támogatásokat elválasztotta a termeléstől.

Mindez kedvezőtlenül érintette a 2004-ben és 2007-ben belépő új tagállamok gazdaságait, hiszen míg a régi tagállamok termelői még egy stabil, biztonságot nyújtó rendszerben erősödhettek meg, addig az új tagok gazdáinak a tagság elnyerését követően rögtön egy (nagyobbrészt) piaci elveken működő közegben kellett érvényesülniük. Ráadásul az új tagállamok termelői csak fokozatosan jutnak hozzá az uniós támogatási rendszer nagy részét kitevő közvetlen kifizetések teljességéhez.

A KAP reformjaival párhuzamosan jelentős fejlődésen ment keresztül az EU kutatás-fejlesztési politikája, amelyen belül fokozódóan került előtérbe a mezőgazdaság modernizációjával közvetlen összefüggésben álló mikrobiológiai kutatási programok támogatása és koordinációja.

A KAP további reformja jelenleg is napirenden van. Irányai még nem láthatók pontosan, de majdnem biztosra vehető, hogy az átalakulás az EU költségvetési tehervállalásának csökkentése és a piaci feltételek további (bár egyelőre ismeretlen mértékű) erősítése irányában fog hatni. A közösségi költségvetés tehermentesítésének célja (akárcsak a WTO-ban tett felajánlás) mindenképpen nagy nyomás alá helyezi a termelőknek fizetett közvetlen támogatások rendszerét. Míg a 2003-as reform de facto a termelés visszafogásában és – amennyiben ehhez az üzemegység tulajdonosa megfelelő innovatív és pénzügyi feltételekkel rendelkezik – a magas hozzáadott értékre irányuló modernizálásában tette érdekeltté a termelőket, a közvetlen támogatások leépülése ismét a termelés növelésének szükségességét állíthatja előtérbe.

Mint az EU-ban a reformfolyamatok általában, az agrárium reformja is az uniós költségvetési periódusok megtervezéséhez kötődik. A 2014-ben kezdődő hétéves időszak költségvetése összeállításának fontos szakasza esik az EU 2011 első felében esedékes magyar elnökségének időszakára. Fontos, hogy Európa-politikája alakítása, de különösen elnökségi funkciójának betöltése során Magyarország a határon túli magyarlakta területek mezőgazdasági helyzetének ismeretében, annak figyelembe vételével alakítsa ki agrárpolitikai álláspontját.

A határon túli magyarlakta területek mezőgazdasági helyzete

A mezőgazdasági termelés egyike azoknak a kérdésköröknek, amelyek terén a határon túli magyarságra vonatkozó egzakt adatok, felmérések, összehasonlító elemzések a leginkább hiányos képet mutatják. A magyar-magyar együttműködés agrárpolitikai dimenziójának fejlesztése szükségessé teszi a kérdéskör tudományos igényű felmérését és kiértékelését.

Ezzel együtt is tudományos együttműködéssel és diplomáciai úton gyűjtött információink lehetővé tesznek néhány, átfogó jellegű megállapítást a határon túli magyarság mezőgazdasági helyzetéről.

Tudományos igényű felmérések híján csak becslésszerűen állapítható meg, hogy a részben, vagy egészen mezőgazdasági termelésből élő határon túli magyarok száma 650 000 és 800 000 között lehet. Mivel számarányuk az egyébként is legnagyobb lélekszámú romániai magyar közösségen, valamint Kárpátalján a legnagyobb, elmondható, hogy a határon túli magyar gazdálkodók túlnyomó része erdélyi (kb. 600 000 – 650 000 fő). Ahol azonban alacsonyabb az agráriumból élők lélekszáma, nemzetpolitikai szempontból ott is rendkívül lényeges, hogy a magyar lakosságú községek termőterületét milyen arányban birtokolják, illetve művelik magyarok. A határon túli magyar agrárnépesség összességében elöregedett, ám mindenütt rendelkezésre áll egy viszonylag kisszámú fiatal réteg, amely megfelelő perspektíva esetén kész lenne mezőgazdasági vállalkozói tevékenységet folytatni.

Ha a Kárpát-medencei magyarlakta területek agráriumát fiktív egységnek tekintjük, akkor annak kétségtelen sajátossága, hogy egy olyan rendszert alkot, amely egyszerre van jelen az EU-ban, a posztszovjet térségben és a Nyugat-Balkánon. Ez az elhelyezkedés olyan földrajzi adottság, amely megfelelő szervezettség mellett piacilag, illetve a beruházások szempontjából hasznosíthatónak tűnik. A jelenlegi helyzetben azonban csak fiktív egységről beszélhetünk, mert a magyar nemzetiségű munkaerő közös nyelvén kívül semmilyen struktúra sem kapcsolja össze a magyarlakta területek mezőgazdaságát.

A mezőgazdasági termelés szempontjából a magyarlakta területek nagy része jó, egyes vidékek kiemelkedően jó természetföldrajzi adottságokkal rendelkeznek. Bár a magyarlakta régiók mezőgazdasági helyzete országonként – sőt a nagyobb magyar közösségek esetén akár az egyes országokon belül is – jelentős eltéréseket mutat, mégis az összes szomszédos ország esetében elmondható, hogy a magyarlakta régió mezőgazdasága valamilyen szempontból (földrajzi adottság, tulajdonszerkezet, termelési kultúra, termékszerkezet) jelentősen eltér az adott ország többi részétől.

Szlovákiában a magyarlakta területeken sokkal nagyobb a mezőgazdaságból élők aránya, és sokkal inkább a szántóföldi gazdálkodás áll az agrárium előterében, mint az ország szlováklakta északi, hegyvidéki területein. Erdély örökölt tulajdonviszonyai, termelési kultúrája és éghajlata egészen más, mint Ó-Romániáé. Vajdaság Szerbián belül az egyetlen komoly mezőgazdasági potenciállal rendelkező terület. Kárpátalján a szocialista nagyüzemek privatizációja törpebirtokok létrejöttét eredményezte, mert a lakosság nagy része falun maradt, és megtartotta földjét, ellentétben Ukrajna más részeivel, amelyekhez képest jelentős különbség mutatkozik az éghajlati adottságok tekintetében is.

Az ausztriai Őrvidék és a volt Jugoszláviához tartozó területek kivételével az összes magyarlakta területen a jelenlegi helyzet előzménye a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság volt. Ennek összeomlása után különböző méretű és életképességű magángazdaságok jöttek létre. A restitúcióval, földosztással, vagy privatizációval birtokhoz jutott kistulajdonosok többsége tőke, modern termelőeszközök, piacok, üzleti kapcsolatrendszer és szakismeret hiányában nem tud alkalmazkodni a korszerű kistermelés szervezeti, gazdasági és pénzügyi feltételeihez. Szinte mindenütt, de Erdélyben, Kárpátalján és Dél-Szlovákia keleti részén különösen jellemző a mezőgazdasági termelés „egy lábon állása”: a termékstruktúra diverzifikálásának, illetve az értékesítési folyamattal való kapcsolatának a hiánya.

Miközben világviszonylatban, de különösen a mezőgazdaság területén minőségtermelésre berendezkedett Európai Unióban a versenyképesség alapvető követelménye az innovatív technológiai traszferhez való hozzáférés, az összes térségre jellemző a magyarság által folytatott mezőgazdaság kutatásának, tervezésének, kutatás-fejlesztési hátterének majdnem teljes hiánya, vagy a rendszerváltás óta történt lehanyatlása. Burgenland és Muravidék kivételéve jellegzetesség az agrártudományi technológiai transzfer elégtelensége és a gépesítettség korszerűtlensége.

Ez különösen annak tekintetében szembeötlő, hogy Magyarország hagyományosan világszínvonalú és sok szempontból unikális, de egybehangzó értékelések szerint nem eléggé kihasznált mezőgazdasági kutatásfejlesztési potenciállal rendelkezik.

Területenként eltérő a magyar mezőgazdasági termelők szervezettsége (gazdaszövetségek, kamarák, szakszervezetek stb.): Vajdaságban például viszonylag erősnek mondható, míg Dél-Szlovákiában egyáltalán nincs. A fiatal gazdák európai szerveződésén belül a magyar tagszervezet vállalta a környező országok nagy részének képviseletét is. Az önszerveződés részben az adott országon belüli érdekvédelem szempontjából lényeges kérdés, de azért is, mert ezen a szervezeti formán keresztül lehet kapcsolódni számos nemzetközi struktúrához. Magyar-magyar viszonylatban is megkönnyíti az érdekegyeztetést, ha a magyar államnak, illetve a magyarországi gazdák önszerveződésének karakteres partnerei vannak a határon túli magyar közösségek körében.

Magyarországgal ellentétben egyik szomszédos ország sem kötött ki EU-csatlakozásakor földvásárlási moratóriumot. Kivételt képez Ukrajna, ahol nem engedélyezett a termőföld kereskedelme. Ez a külföldi földvásárlók nagyarányú megjelenését eredményezi: szinte mindenütt olaszokét, de Felvidéken mellettük főként dánokét, Vajdaságban görögökét is. Nagy valószínűséggel azoknak a külföldieknek egy része is a határon túli magyar vidékeken keres földingatlant, aki a legális vásárlási lehetőség hiánya miatt nem Magyarországon teszi ezt.

A külföldi vásárlók főként spekulatív céllal – egyes feltételezések szerint a klímaváltozás hatásaira számítva – vásárolnak területet, és jelenleg többnyire nem folytatnak rajta érdemi mezőgazdasági tevékenységet. A magyarlakta vidékeken ugyanakkor a külföldiek befektetése akkor lenne kívánatos, ha magas színvonalú termelői kultúrát honosítana meg, és – a helyi munkaerőt lekötő mennyiségben – munkahelyeket teremtene. A magyar közösségek agrárpolitikai együttműködésének fontos feladata lehet a határon túli magyarlakta régiókban történő külföldi tulajdonszerzés figyelemmel követése, a vásárlások céljának elemzése és lehetőség szerint a munkahelyteremtő gazdálkodás ösztönzése a külföldiek kezébe került földeken.

A romániai magyarság körében egyszerre vannak jelen nagy számban a piacra nem termelő, önellátó családi gazdaságok és a különböző méretű, több-kevesebb sikerrel működő mezőgazdasági vállalkozások. Utóbbiak azonban dominánsan nem a technológiai korszerűségre és az exportra, hanem elsősorban a romániai belső piac igényeire alapozták stratégiájukat, amely az EU-csatlakozáskor megjelenő erős konkurencia hatására erősen lecsökkent. Általánosságban elmondható, hogy az a román EU-csatlakozás nehéz feltételeket teremtett a romániai mezőgazdasági kisvállalkozások számára. A csatlakozás előnyeit kizárólag a – főként ó-romániai – nagybirtokosok tudták kihasználni.

Székelyföldön és egyes helyeken Partiumban – egyedülállóan a határon túli magyarság körében – megjelent a regionális és/vagy etnikai sajátosságok üzleti hasznosítására való törekvés (székely „pityóka”, szilágy perecseni hagyma stb.). Az erdélyi magyar gazdáknak van saját szerveződésük, ez azonban nem terjed ki a mezőgazdasági szektor egészére, és – megfelelő források híján – viszonylag kevés eredményt tud felmutatni a termelők érdekvédelme terén.

A szlovákiai magyarok mezőgazdasági termelése különösen az ezredforduló óta – a többi magyarlakta területhez képest – viszonylag könnyen tart lépést a technológiai újításokkal. Diametrálisan különbözik Csallóköz-Mátyusföld és a Garamtól keletre eső vidékek, (Palócföld, Gömör, Abaúj, Ung-Bodrog-vidék) helyzete. Míg a nyugati részre – amelyen a szlovákiai magyarság nagyobb része él – a friss termékeket és a fölös munkaerőt felvevő szlovákiai, magyarországi és ausztriai nagyvárosok közelsége, a jó földminőség, magas földárak, a nagyüzemek viszonylag magas aránya, illetve a mezőgazdaságnak a munkaerőpiacból való csökkenő részesedése jellemző, addig a Garamtól keletre mindezeknek az ellenkezője mondható el.

A szlovákiai magyarság az egyetlen olyan magyar közösség, amely agrárszektorának semmiféle szervezettsége (gazdaszövetség, mezőgazdasági kamara stb.) nincs. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) az utóbbi időben aktivizálni próbálja Gazdasági Tanácsát, ám politikai szempontból nehézséget jelent, hogy a párt jelenlegi belső feszültségei éppen az agrárium egyik vezető magyar szakembere, a volt szlovákiai magyar mezőgazdasági miniszter személye körül robbantak ki.

Kárpátalja előnye mindenfajta– így az agrárium területén történő – befektetés szempontjából a vámmentes export lehetősége a posztszovjet piacokra. Mezőgazdasági téren ehhez hozzájárulnak a termelés szempontjából még a Kárpát-medence összehasonlításában is kiemelkedően jó természetföldrajzi viszonyok. A befektetéseket megnehezíti a jogbiztonságnak a posztszovjet térségre általánosan jellemző hiánya, viszont a mezőgazdasági szektorban vállalkozó magyarság körében bőven találhatók olyan partnerek, akik kellő jártassággal rendelkeznek a helyi viszonyokban. Tekintettel a földbirtokok elaprózottságára, illetve az agrár-munkanélküliség kiugróan magas arányára, Kárpátalja esetében a magyar-magyar agrárpolitikai együttműködésnek fontos szociális dimenziója is van.

Kárpátalja esetében egyszerre jelent hátrányt és előnyt a korábbi szovjet állami agrár-kutatóintézetek lehanyatlott állapotban máig való fennmaradása. Hátrányt, mert magyarlakta falvak kataszteri területének jelentős része tartozik ilyen intézményhez, s maradt emiatt állami tulajdonban. Az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia a kutatóintézetek jelentős részének felszámolását, kisebb részük modernizálását tervezi: a felszámolásra kerülő intézetek földterületének leendő sorsa egyelőre ismeretlen. Előnyt jelenthet azonban, hogy az intézetek bázisán – ukrán-magyar együttműködésben – beindíthatónak tűnik a kárpátaljai mezőgazdasági tervezés és kutatásfejlesztés, ami, ha jelentős magyarországi hozzájárulással történik, kedvezően hatna a helyi magyar gazdálkodók helyzetére.

Vajdaságra és Drávaszögre jellemző a kiváló termőföld-minőség, a magyar gazdák innovatív képessége és szervezettsége. Ezeket az előnyöket jelentős részben tőkehiány miatt nem tudják kihasználni. Vajdaságban problémát jelent a mezőgazdaság immár évtizedek óta minimálisra csökkent állami támogatása és a tartománynak (tekintettel Szerbia helyzetére) a jobban fizető piacoktól való elszigeteltsége. A vajdasági és a horvátországi magyarság mezőgazdaságának sajátossága, hogy nagy arányban (bár Horvátországban nem nagy mennyiségben!) termel a világban magyar specialitásként ismert javakat, például minőségi bort, fűszerpaprikát, halat és gabonát.

Muravidéken az alacsony felvásárlási árak hátrányos helyzetbe hozzák a mezőgazdasági termelőket. A felvásárlási ár és az egész szlovén agrárszektorra jellemző elöregedés megnehezíti az innovációt, a technológiai transzfert és a géppark modernizációját.

Őrvidékre a családi gazdaságok magas aránya, a technikai fejlettség és a technológiai transzferre való innovatív nyitottság jellemző. Közvetlenül vagy közvetve mezőgazdaságból az autochton magyarság mintegy harmada, kb. 2000 fő él. Jelentős a magyarországi agrár-munkavállalók száma (mintegy 5000 fő.) Az őrvidéki magyarság mezőgazdasági viszonyainak mélyebb tanulmányozása többek között abból a szempontból indokolt, hogy sok szempontból mintául szolgálhat a Kárpát-medence más magyarlakta területei számára.

A magyar-magyar együttműködés mezőgazdasági dimenziójának kialakulása

A mezőgazdasági dimenzió a magyar közösségek együttműködésén belül viszonylag lassan bontakozott ki. Ennek ellenére az együttműködés eredményei az elmúlt 15-20 évben számottevőek.

Az Új Kézfogás Közalapítvány (UKKA) általános vállalkozásfejlesztési támogató tevékenysége az alapítvány működésének folyamán (1992-2007) a mezőgazdasági vállalkozásokra is kiterjedt.

A nyugati magyarság és nyugati (nem feltétlenül magyar) karitatív szervezetek (pl. a Hulp Ost-Europa, vagy a Dorcas Alapítvány), illetve egyházak (pl. az amerikai unitárius egyház, vagy a holland református egyházak, német evangélikusok, többnyire magyar, vagy magyar származású híveik közvetítésével) szaktanácsadással, esetenként beruházások közvetítésével igyekeztek segítséget nyújtani a határon túli magyar mezőgazdasági vállalkozások talpra állításához.

A nyugati magyarság kezdeményező és lobbytevékenységének köszönhetően tagosítás és infrastrukturális modernizáció elősegítését célzó RALF-RO (Regrouping of Agricultural Land and Forest in Rumania) projektet az Európai Unió is felkarolta.

Az ukrajnai földosztás idején a magyar állam az UKKA révén segített a magyarlakta településeken élőknek a földhöz jutásban, oly módon, hogy a földkimérésért és az okmányok elkészítéséért kifizetendő díj kb. 80%-át átvállalta. Így mintegy 15 ezer kárpátaljai magyar jutott földtulajdonhoz.

Megjegyzendő, hogy a még viszonylag alacsony földingatlan-árak idején, a kilencvenes években határon túli magyar körök többször kezdeményezték Magyarország irányában egy Kárpát-medencei földalap létrehozását, amely azonban nem jött létre.

Beindult viszont és ma is jellemző (részben teljesen a civilszféra keretében, részben állami rásegítéssel) a különböző oktató, továbbképző programok, külföldi ösztöndíjak, tanulmányutak formájában nyújtott támogatás. Szükséges lenne ezeknek a nagyrészt spontán támogatási formáknak a tudományos igényű áttekintése, egyrészt abból a célból, hogy a magyar nemzetpolitika kellően átfogó információval rendelkezzen róluk, másrészt a hatékonyságot növelő koordináció lehetőségének igényével.

A magyar nemzetpolitika mezőgazdasági dimenziójának szervezettebb megjelenéséről azóta beszélhetünk, hogy a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) 2003-tól kezdődően szerződéses kapcsolatra lépett a határon túli magyar mezőgazdászok egyes önszerveződéseivel, illetve érdekképviseleteivel.

Az FVM céldefiníciója szerint az együttműködés célja, hogy a határon túli magyar gazdák szülőföldjükön találják meg boldogulásukat, megélhetésüket. Ez a célmeghatározás egybeesik a fentebb említett kezdeményezések célkitűzésével is, egyszersmind megfelel az EU Közös Agrárpolitikája 1992-ben elfogadott célrendszere több elemének is.

A szaktárca először a Romániai Magyar Gazdák Egyesületével, majd 2004-ben a Kárpátaljai Magyar Agrárvállalkozók Szövetségével, végül 2005-ben a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanáccsal kötött együttműködési megállapodást.

A megállapodások alapján az FVM minden partnerszervezettel külön-külön éves munkatervet fogad el, amely magyarországi tanfolyamokon és szakkiállításokon (Hódmezővásárhely, Bábolna, FARMEREXPO-Debrecen, stb.) való részvétel támogatására, tanulmányutak szervezésére irányul.

Az Európai Uniós csatlakozás előnyeinek kihasználása érdekében a magyar külgazdasági diplomácia keretében megkezdődött a mezőgazdasági attasék rendszerének kiépítése. 2007-ben – elsők között a hálózat kiépítése folyamatában – a Bukaresti Magyar Nagykövetség mellett létesítettek ilyen tisztséget.

A határon túli magyarság mezőgazdaságának modernizációs szükségletei

A magyar-magyar együttműködés mezőgazdasági dimenziójának a 2007-ben elfogadott Nemzeti Együttműködési Stratégia megállapításai, valamint az Európai Unió Közös Agrárpolitikája figyelembevételével történő továbbfejlesztéséhez elengedhetetlen a határon túli magyarlakta régiók mezőgazdasága modernizációs szükségleteinek tudományos igényű áttekintése, folyamatos figyelemmel követése és prioritások szerinti sorba állítása.

A modernizációs szükségleteknek megfelelően – felhasználva a magyar-magyar együttműködés struktúráit (kormányzati, parlamenti együttműködés, támogatási rendszerek stb.) és figyelembe véve a mindenkori lehetőségeket és rendelkezésekre álló forrásokat – modernizációs programokat lehet indítani a magyar gazdálkodók több országban való jelenlétéből eredő előnyök jobb hasznosítása, a sajátos problémák megoldása, a mezőgazdaságból élők magasabb jövedelmének biztosítása, valamint a táj természeti és kulturális arculatának, termelési kultúrájának megőrzése céljából.

A hatékony politika kialakítása érdekében szükséges tudományos igényességgel felmérni és figyelemmel követni az érintett térségek mezőgazdasági termelésének modernizációs szükségleteit, ami az erre (is) szakosított tudományos bázis megteremtését igényli. Áttekintő tudományos és diplomáciai tájékozódásunk alapján az alábbi szükségletekre hívjuk fel a figyelmet:

•    A határon túli magyarság körében a régióspecifikus agrár kutatás-fejlesztés, illetve az ebből eredő technológiai transzfer megszervezése; a Magyarországgal szomszédos országokkal ebben rejlő tudományos együttműködési lehetőségek kihasználása.
•    A határon túli magyar agrár-önszerveződés megerősítése és a hasonló nemzetközi struktúrákba való bekapcsolódásának elősegítése.
•    A határon túli magyar közösségek mezőgazdasági viszonyai alakításának – a földrajzi adottságokat, az egyes országok agrárpolitikai helyzetét, a piaci viszonyokat, a nemzetpolitikai szempontokat, az EU Közös Agrárpolitikáját, valamint a globális folyamatok (felmelegedés, aszályosodás) hatásait figyelembe vevő – tudományos és agrárpolitikai tervezése.
•    A határon túli magyarság által előállított termékek regionális és/vagy magyar jellegének hasznosítása (pl. a „székelyföldi”, vagy a „határon túli magyar termék”, mint kereskedelemben használható fogalom bevezetésével).
•    A magyarság által folytatott mezőgazdasági termelés több országban és több európai nagyrégióban való jelenlétének hasznosítása.
•    Magyarországi és más országbeli magyar cégekkel közös vegyesvállalatok létrejöttének ösztönzése.
•    A magyarlakta régiókban folyó mezőgazdasági termelés piaci helyzetének és lehetőségeinek figyelemmel követése és alakítása, valamint az ebből adódó következtetések eljuttatása az érdekeltekhez, a termelőkhöz.
•    Az önellátó családi gazdaságok vállalkozói alapra helyezése.
•    A szükséges strukturális átalakulások ösztönzése: termelő-értékesítő szövetkezetek kialakulásának előmozdítása, élelmiszeripar és bioenergia-ipar megtelepülésének elősegítése, tagosítás elősegítése stb.
•    Szaktanácsadói rendszerek kialakítása.
•    A marketing támogatása.
•    A Kárpát-medencei magyar termelők közötti információcserét elősegítő, valamint a marketing tevékenységet támogató informatikai háttér megteremtése.
•    A régió adottságaitól, a piaci szempontoktól és a termelők szándékaitól függően a különböző modernizációs irányzatok – géntechnológia, biotermelés, hagyományos gazdálkodási módok stb. – terjesztése.
•    A környezetvédelmi és egészségügyi szempontok fokozott érvényesítése az agrártermelésben.
•    A termőtalaj védelmével kapcsolatos projektek.
•    A mezőgazdaság energetikai hasznosításának programja.
•    A mezőgazdasági termelés és a vidékfejlesztés szempontjainak összekapcsolása.
•    Az uniós fejlesztési támogatások megszerzésének elősegítése.
•    A géppark modernizációjának elősegítése.
•    Az agrárhitelezés és agrár(-termény) biztosítás kedvező feltételeinek megteremtése.
•    Infrastrukturális fejlesztések és a szállítási szolgáltatások fejlesztése.
•    A vajdasági, kárpátaljai (és amíg nem tag, a horvátországi) mezőgazdasági termelők segítése az EU Közös Agrárpolitikájával történő együttműködésben, illetve a csatlakozásra való felkészülésben.

A magyarlakta régiók mezőgazdasága és a magyar-magyar együttműködés

A KAP és a magyar-magyar mezőgazdasági együttműködés kapcsolata. („Amit a magyaroktól a KAP kap.”) Tekintettel az azonos célrendszerre (agrárnépesség szülőföldön tartása, életviszonyainak javítása, a táj hagyományos kultúrájának megőrzése, környezetvédelem stb.) a magyar-magyar együttműködés mezőgazdasági dimenziója, ha nem is de jure, mindenképpen de facto az EU Közös Agrárpolitikájának (KAP) részét képzi. Úgy is felfogható, mint önkéntes magyar „rásegítés” az KAP céljainak megvalósulására.

A KAP-hoz képest a magyar-magyar együttműködés sajátossága egyes olyan régiókkal (Kárpátalja, Vajdaság, Drávaszög) történő mezőgazdasági együttműködés, amelyek kívül esnek az EU-n, de szomszédosak vele. Ezen a téren kiemelt cél az KAP-ról való ismeretek terjesztése, a KAP-pal való együttműködésre, illetve a csatlakozásra való felkészülés elősegítése, ami a KAP számára egyfajta „hozzáadott értéket” képvisel a magyar-magyar együttműködés részéről.

A magyar-magyar együttműködés mezőgazdasági dimenziójának egyik célkitűzése a magyarlakta régiók mezőgazdasága modernizációs szükségleteinek folyamatos figyelemmel kísérése. Az ennek útján szerzett tapasztalatokat a magyar-magyar együttműködés megosztja az EU-val, hozzájárulva ahhoz, hogy az európai mezőgazdaság versenyképessége növelésének tervezésénél figyelembe lehessen venni ennek – az európai mezőgazdaságon belül nem jelentéktelen szeletet képviselő területnek – a problémáit, illetve a benne rejlő lehetőségeket.

Mindezek következtében – építve a magyar közösségek létrehozás alatt álló brüsszeli irodájának, valamint a mezőgazdasági attaséi hálózat brüsszeli részének közreműködésére – állandó kapcsolatot kell teremteni a magyar-magyar együttműködés mezőgazdasági dimenziója és a KAP között.

Közös tervezés. A magyar mezőgazdasági politika tervezésének részeként kell kezelni a szomszédos országok magyarlakta régióiban zajló mezőgazdasági folyamatok figyelemmel követését, az ott jelentkező problémák és megoldási lehetőségek elemzését. Egy olyan mezőgazdaság keretei között kell az ágazati stratégiákat megalkotni, amely nyolc eltérő, de az európai integráció alapszabadságainak és szabályainak megfelelően átjárható jogrendszer és államigazgatás keretei között működik.

A tervezésbe szükséges bevonni a határon túli magyar agrár önszerveződések és a határon túli magyar érdekképviseleti szervezetek szakembereit. A közös tervezést elősegítheti az egyes termelési ágazatok rendszeres, Kárpát-medencei szintű fórumainak, tanácsainak összehívása, amelyek probléma- és lehetőségkatalógusok összeállításával, szakmai ajánlások megfogalmazásával segíthetnék elő az együttműködést.

Modernizációs programok és technológiai transzfer működtetése. Miközben a határon túli magyar mezőgazdasági termelés rendszeres, közvetlen magyarországi támogatását sem az EU versenyszabályai, sem a magyar költségvetés mozgástere nem teszik lehetővé, Magyarország elsősorban egyfajta koordinatív szerep vállalásával tud érdemi segítséget nyújtani a határon túli magyarlakta régiók agrárszektorának. Ez elsősorban a modernizációs szükségletek felméréséből és az ennek alapján történő – fentebb említett – közös tervezésből, a lehetőségekhez mérten modernizációs programok indításából, valamint a tervezést és a programok kivitelezését elősegítő intézmények hálózatának kialakításából állhat.

A régióspecifikus mezőgazdasági kutatásfejlesztés, illetve agrártervezés számára célszerű létrehozni országonként – nagyobb magyar közösségeknél esetleg földrajzi régiónként – egy tervezési-kutatásfejlesztési központot, amely (hasonlóan a Magyar Tudományos Akadémia partnereként működő, határon túli nyelvészeti kutatóállomásokhoz) a magyar agrártudományi intézményrendszer határon túli partnerműhelyeként működne. Ennek folyamatában támaszkodni kell a már meglévő intézményekre és lehetőség szerint az adott szomszédos ország központi tudományos intézményeivel való együttműködésre. Ahol erre lehetőség van, célszerű a mezőgazdasági tervezési-kutatásfejlesztési központokat magyar tannyelvű felsőoktatási intézmények mellett létrehozni. Tekintettel az így kialakuló intézményi hálózat unikális jellegére, meg kell vizsgálni annak uniós programként való beillesztését az EU kutatásfejlesztési politikájába.

Az országos, illetve regionális mezőgazdasági tervezési-kutatásfejlesztési központokban folyó kutatásfejlesztési-agrártervezési tevékenységből származó technológiai transzfer, valamint a szaktanácsadás és a helyi mezőgazdasági problémákról és lehetőségekről való tájékozódás érdekében a mikrorégiók szintjén ki kell alakítani az országos/regionális kutatásfejlesztési központok agrártermelési szolgáltató irodáit. Célszerű, hogy a szolgáltató irodák tevékenységi körébe tartozzék a szakmai és adminisztratív segítségnyújtás az önellátó családi gazdaságok számára a vállalkozói alapú termelésre való áttéréshez.

A tervezési-kutatásfejlesztési központok és az agrártermelési szolgáltató irodák rendszere alkalmas a modernizációs programok előkészítésére és kivitelezésére. Emellett az intézményi hálózat további funkciója lehet a jelenleg is létező, oktatási, továbbképzési formában jelentkező támogatások koordinált jellegének megteremtése oly módon, hogy az egész életen át tartó tanulás célkitűzéséhez való illeszkedéssel egészítse ki az egyes határon túli területeken működő mezőgazdasági szakiskolai szolgáltatásokat.

A magyar-magyar együttműködés gazdasági dimenziójának intézményrendszere akkor működhet koordináltan és hatékonyan, ha szakmai téren a mezőgazdasági tárca, tudományos téren a Magyar Tudományos Akadémia, politikailag a nemzetpolitika mindenkori központi államigazgatási szerve egymással, valamint a határon túli magyar közösségekkel együttműködve irányítja.

Gazdasági diplomáciai vetület. A közös tervezés és a közös programok lehetővé teszik, hogy Magyarország – minden téren rendkívül aktívnak mondható – mezőgazdasági diplomáciájában, mind az Európai Unió, mind külső partnerek irányában figyelembe vegye és érvényesítse a magyar-magyar együttműködés mezőgazdasági dimenziójának érdekeit.

A diplomáciai tevékenység fontos vetülete a nemzetközi partnerek tájékoztatása a mezőgazdaság fejlesztésének területén folytatott magyar-magyar együttműködésről, valamint a modernizációs programok kivitelezéséhez és az intézményhálózat, mint európai kutatásfejlesztési program működtetéséhez nemzetközi támogatások megszerzése.

 
MELLÉKLETEK

A melléklet válogatást nyújt „A mezőgazdaság fejlesztésének területén történő magyar-magyar együttműködés perspektívái” című elemzéshez készített szakértői háttéranyagokból.

-    ÁLTALÁNOS VILÁGTENDENCIÁK AZ AGRÁRPOLITIKA TERÜLETÉN (2009)

-    AZ AGRÁRKERESKEDELEM HATÁSA AZ EU MEZŐGAZDASÁGÁRA (2009-ES HELYZETKÉP)

-    AZ EU KÖZÖS AGRÁRPOLITIKÁJA ALAKULÁSÁNAK TENDENCIÁI

-    A HATÁRON TÚLI MAGYARLAKTA RÉGIÓK MEZŐGAZDASÁGI JELLEMZŐI

-    A SZÉKELYFÖLDI MEZŐGAZDASÁG NÉHÁNY JELLEMZŐJE

-    A GLOBÁLIS ÉS AZ EURÓPAI AGRÁRTENDENCIÁKBÓL EREDŐ LEHETŐSÉGEK ÉS KOCKÁZATOK A KÁRPÁT-MEDENCE MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐI SZÁMÁRA.

-    JAVASLATOK A HATÁRON TÚLI MAGYAR MEZŐGAZDASÁG ÁLLAPOTÁT ÁTTEKINTŐ KUTATÁS TARTALMI ELEMEIRE
 
 
ÁLTALÁNOS VILÁGTENDENCIÁK AZ AGRÁRPOLITIKA TERÜLETÉN (2009)

1.    Az élelmiszer és a gazdasági válság kirobbanása

A világ mezőgazdaságát az elmúlt időszakban a 2007-08-as élelmiszerválság és a 2008 második felében kibontakozó pénzügyi/gazdasági válság befolyásolták számottevő mértékben. A két válság, egymást erősítve, negatívan hatottak az élelmiszerbiztonságra és a gazdasági stabilitásra és ezáltal az agráriumra is.

Az élelmiszerválságot több jelenség szerencsétlen egybeesése okozta. A jövedelmek, az energia árak és a népesség számának emelkedése, valamint a bioüzemanyag gyártásának fokozása növelték a mezőgazdasági termékek fogyasztását. Ugyanakkor a természeti erőforrások túlzott mértékű felhasználása miatti aggodalom, az agrárium területén eszközölt elégtelen számú befektetés, valamint a kedvezőtlen időjárás miatt csökkent a kínálat. A kereslet-kínálat egyensúlyának megbomlása a legtöbb mezőgazdasági termény esetében jelentős árnövekedéshez vezetett. Árfelhajtó hatása volt a 2007-ben kibontakozó jelzálogpiaci válságnak is, melynek következtében a tőke egy része átvándorolt a termékpiacokra, az agrártőzsdékre.

Az élelmiszerárak robbanása következtében kialakult helyzet kezelésének elengedhetetlen feltétele lett volna a gazdaság növekedése és a mezőgazdasági ágazatba való befektetés. A gazdasági világválság így különösen rosszkor érte az agrárszektort, hiszen hatására megtorpant a gazdasági növekedés, fokozódó bizonytalanság lett a jellemző. 2009 során az egész fejlett világ recesszióba kerül, és a feltörekvő országok eddigi látványos gazdasági növekedése is jelentős mértékben lassul.

A kereslet csökkenése

A gazdasági világválság visszavetette a keresletet, ami miatt csökkenteni kellett az élelmiszerválság-kezelés érdekében kiterjesztett mezőgazdasági termelést. A kereslet főként a magasabb hozzáadott értékű ágazatokban (állattenyésztés és tejágazat) esett vissza, áttételes hatások miatt azonban az agrárgazdaság más területein is kisebb lett a fogyasztás: a takarmány iránti igény csökkenés révén például a szántóföldi-növénytermesztés területén, az alacsony olajár miatt pedig az energianövények esetében. Ez különösen azokat érinti negatívan, akik a magas élelmiszerárak hatására növelni kezdték termelékenységüket.

Hitelhezjutási nehézségek

A pénzügyi válság nagymértékben megnehezítette és megdrágította a hitelhezjutást, ami érzékenyen érintette a folyamatos beruházással, ugyanakkor egyszeri megtérüléssel jellemezhető agrárágazatot. A beruházások és a termelés csökkenése mellett a termelők versenyképességének és hatékonyságának javítását is gátolja a hitelválság. Várhatóan tovább fokozódik a differenciálódás üzemek, ágazatok és régiók között, így újabb mezőgazdasági termelők és élelmiszer-feldolgozók eshetnek ki az ágazatból. Különösen a nagyobb költséggel járó és több befektetést igénylő minőségi élelmiszer-termelés feltételei lehetnek rosszabbak. Mindezek negatívan hatnak a munkaerőpiacra is, az agrárszektorban is fokozódik az elbocsátások száma.

Az EU azon tagállamaiban, amelyek belső helyzetük miatt kiszolgáltatottabbak a gazdasági válságnak, a hitelhez jutási nehézségek veszélybe sodorhatják az uniós finanszírozású fejlesztési programokat is, mert a saját erő előteremtése kritikus tényezővé válhat. Ennek megelőzése érdekében az EU 50%-os előlegfizetést tett lehetővé a fejlesztési típusú projektek támogatása esetén.

2.    Az agrárium középtávú kilátásai és a hosszútávú alakulását befolyásoló tényezők

Középtávon az agrárpolitika alakulása a jelenlegi válság elhúzódásának mértékétől függ, hiszen azon múlik a kereslet, az olajár, a munkaerőpiac  vagy a hitellehetőségek alakulása. Mostani előrejelzések szerint a globális GDP növekedés már akár 2010-re helyreállhat, a mezőgazdasági árupiac kilátásait azonban még hosszabban beárnyékolhatják a válság okozta bizonytalanságok. Az agrárpiac hosszútávú alakulásának elemzésekor számolni kell a fogyasztás emelkedésével a népesség  és az életszínvonal növekedése miatt. E két tendencia árfelhajtó hatása miatt az árak emelkedésére is számítani lehet.

Klímaváltozás

A mezőgazdaság alakulása szempontjából további fontos tényező a klímaváltozás. A jelenleg rendelkezésre álló előrejelzések szerint a globális átlaghőmérséklet 1C-kal nő 2030-ig. Ennek eltérő hatásai lesznek a világ különböző régióira. Európa délebbi területein például a mezőgazdasági termelés környezeti feltételeinek romlását, az északiakon annak javulását prognosztizálják. E tanulmány által vizsgált területen az átlaghőmérséklet növekedésével, a csapadékmennyiség és a vízkészletek apadásával és ezek következtében a művelés alá vonható területek nagyságának csökkenésével számolnak. Emellett a szélsőséges időjárási jelenségek száma is megugorhat.

Külföldi befektetők

Az élelmiszerválság felerősítette a földért és vízkészletekért folyó versenyt. A hitelrendszer összeomlása és így a hosszútávú befektetésekhez szükséges tőke csökkenése szintén a természeti erőforrások felértékelődéséhez vezetett. A termőföld ára világszerte emelkedett. A természeti erőforrásokban szegény, anyagi javakban azonban gazdag országok elkezdtek befektetni más országok mezőgazdaságába, annak érdekében, hogy állampolgáraik élelmiszerszükségletét biztosítsák. Egyiptom és az Egyesült Arab Emirátusok például egyebek mellett Ukrajnában fektet be, míg Kína egyik célpontja Oroszország.

A jó természeti adottságú és az édesvízben gazdag országok felelőssége, hogy saját állampolgáraik ellátása érdekében természeti erőforrásaikkal okosan gazdálkodjanak. A külföldi befektető nem feltétlenül veszélyezteti az adott ország mezőgazdaságát, de a helyi gazdaságot, termésszerkezetet és munkaerőt a megfelelő szabályozással védeni kell. A külföldi befektető és az adott ország  érdeke sok esetben nem azonos.

 Alternatív energia

Az olaj világpiaci árának jelenlegi alacsony árszintje átmenetileg visszaveti a növénytermesztés termékeinek energia célú hasznosítását. Az ágazatra majd hatással lehet, hogy Obama amerikai elnök nagy hangsúlyt helyez a második generációs bioetanol előállításának kutatás-fejlesztésére, amelynek lényege a cellulóz tartalmú növényekből (pl.: fa, szalma) történő üzemanyag előállítás az élelmiszernövények (pl.: kukorica) helyett. A törekvés oka az élelmiszerpiac tehermentesítése a bioetanol kereslet-kínálatának és ezáltal az érintett élelmiszernövények árainak ingadozásától.
 
AZ AGRÁRKERESKEDELEM HATÁSA AZ EU MEZŐGAZDASÁGÁRA (2009-ES HELYZETKÉP)

A nemzetközi kereskedelem alakulásában kiemelt szerepet játszik a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), melynek célja a kereskedelem liberalizációja a kereskedelmi akadályok fokozatos leépítése illetve megszüntetése révén. A WTO keretében folyó tárgyalások iránya kedvezőtlen az európai gazdákra nézve, mégis úgy tűnik, hogy Brüsszel nem áll ki belső piacának védelme érdekében. Az EU termelői egyre inkább ki vannak téve a harmadik országból érkező termékek által okozott egyenlőtlen versenynek.

 A WTO tárgyalások várható elhúzódása

A gazdasági világválság eredményeként nem tapasztalható túlzott optimizmus a WTO keretében jelenleg folyó tárgyalások, az ún. Dohai Forduló gyors lezárását illetően. A válság hatására ugyanis inkább a protekcionizmus, az önellátásra való törekvés és a kormányzati beavatkozások kerülnek előtérbe. A tárgyalások elhúzódásához az amerikai elnökválasztás, majd a 2009-ben sorra kerülő Európai Parlamenti választások és az európai biztosok személyében történő változások is hozzájárulnak.

Az EU pozíciója a WTO tárgyalásokon
 
Az Európai Unió mezőgazdasága számára nem közömbös a Dohai Forduló kimenetele. Világosan látható, hogy az Európában az elmúlt évtized során tapasztalható permanens recesszió következtében Brüsszel a tárgyalások során elsősorban az ipari termékei és szolgáltatásai minél kedvezőbb feltételekkel történő piacra jutását szeretné elérni, és ezért cserébe kész a mezőgazdaság terén jelentős engedményeket tenni. Így a Forduló lezárása az európai mezőgazdasági termelőket kifejezetten negatívan érintené.

A 90-es évek kereskedelmi tárgyalásai gátat vetettek a protekcionista mezőgazdaságnak. A 2000 óta folyó tárgyalások pedig már kifejezetten a kereskedelem liberalizálása irányába mutatnak. Brüsszel felajánlotta, hogy 2013-ig fokozatosan megszünteti az exporttámogatásait és 60%-kal csökkenti a vámokat. Emellett szó van a belső támogatások 85%-os leépítéséről is. Ezeknek az intézkedéseknek árcsökkentő és áru felesleget előidéző hatása lenne Európában.

A WTO tárgyalások és a 3. országok importjának hatása az EU piacára

Nem kedvez az európai gazdáknak, hogy Brüsszel folyamatosan növekvő hozzáférést biztosít a fejlődő országokból származó termékeknek. Ráadásul miközben a belső termelővel szemben szigorú elvárásokat támaszt (környezetvédelmi, élelmiszerbiztonsági, állatjóléti stb. intézkedések), addig a harmadik országok termelőinek költségeit ezeknek a követelményeknek a teljesítése egyáltalán nem, vagy csak kevésbé terhelik. Ez különösen az új tagállamok termelőit hozza nehéz helyzetbe, hiszen a fejlődő országokból származó, alacsonyabb technológiával előállított és kevesebb hozzáadott értékű  áru elsősorban nekik jelent konkurenciát.

A WTO tárgyalások és a belső termékek preferenciájának feladása az európai termelőt kiszorítja a mezőgazdasági tömegtermékek piacáról, ami növekvő importhoz, a feleslegek belső piacon való értékesítésének kényszeréhez és így az ár-érték arányok torzulásához vezet. Ebből adódóan csökken a kiszámíthatóság az agrárium finanszírozásában, ami egyre nagyobb nyomást gyakorol az EU agrárpolitikájára.

 Az EU agrártermékeinek kereskedelme

Az EU mezőgazdaságának más ágazatokhoz képest történő háttérbe szorulását jelzi, hogy a mezőgazdasági termékek kereskedelme csökkenő jelentőséggel bír az összkereskedelmen belül. Így van ez annak ellenére, hogy az Unió a mezőgazdasági termékek legnagyobb importálója és exportálója és a fejlődő országokból származó mezőgazdasági termékek legjelentősebb felvevője. Európa főként alapvető mezőgazdasági árucikkeket importál, exportja viszont magas minőségű és feldolgozott mezőgazdasági termékeken alapul. A kereskedelmi mérleg kiegyensúlyozott a mezőgazdasági termékek összességét tekintve, de komoly eltérések tapasztalhatóak az egyes termékcsoportokon belül. A lábasjószág és a gabonatermékek területén kiegyensúlyozott a mérleg, a tejtermékek esetén az EU kereskedelmi többletet könyvel el, míg a zöldség-gyümölcs, a trópusi és az olajos növényeket tekintve jelentős a deficit.
 
AZ EU KÖZÖS AGRÁRPOLITIKÁJA ALAKULÁSÁNAK TENDENCIÁI

Erősen protekcionista agrárpolitikája miatt Brüsszelt korábban számos bírálat érte a kereskedelmi partnerek részéről. A KAP eredeti céljának meghatározásakor ugyanis még csak 12 év telt el a második világháború befejezése óta, így a belső piac fokozott védelmével történő önellátás biztosítása logikusnak tűnt. Az eredeti célkitűzéseken az idő azonban túlhaladt, így a 90-es évekre gyökeres változtatások váltak szükségessé. Azóta szinte évente követik egymást a különböző ágazati reformok.

Az eddigi reformok hatására a természetes piaci mechanizmusok szerepe erősödött, a külső beavatkozások visszaszorultak. Emellett egyre fontosabbá váltak olyan ’jóléti tényezők’, mint például a környezetvédelem, a minőségi élelmiszer vagy a táj állapotának megóvása. A változtatások további hozadéka, hogy a KAP ma már nem csak a szűk értelemben vett mezőgazdaságra (termelésre) koncentrál, hanem igyekszik megteremteni a több lábon állás lehetőségét a vidéki lakosság számára. A szükséges változtatások a tagállamok eltérő érdekei miatt csak lassan és kompromisszumok árán valósulnak meg.

Pro és kontra érvek a reformok előkészítése során

A tagállamok adottságai és berendezkedése ugyanis nagymértékben eltérő, céljaik és érdekeik erősen különböznek. Emellett az agrárágazat igen speciális terület, számos érv szól annak fokozott támogatása mellett és ellen. Így a reformok minden esetben komoly kompromisszumok árán születtek meg.

Míg az EU lakosságának 56%-a a vidéki térségben él és az összerület 91%-a vidéknek tekinthető, addig az agrárgazdaságok száma az elmúlt 20 évben 50%-kal, a mezőgazdasági foglalkoztatottaké pedig 40%-kal csökkent. A régi tagállamokban mára már csak az aktív népesség 4%-a él az agráriumból. A mezőgazdasági és az élelmiszeripari ágazat együttesen mindössze a GDP 4.4%-át termelik meg, ugyanakkor az agrárium több ipari és szolgáltató ágazat felvevő piaca és az élelmiszeripar fő nyersanyagszállítója. A gazdasági tevékenységek 15-20%-a így az agrobizniszbe sorolható. A mezőgazdaság fokozott támogatását indokolttá teszi az ágazatra jellemző nehéz munkakörülmények és az időjárás okozta kiszámíthatatlanság. Emellett a magas minőséghez szokott európai fogyasztó igényeit elsősorban az európai termelők tudják biztosítani.

Azt is látni kell, hogy az EU költségvetésének kb. 40%-a a KAP-ot finanszírozza, ami - főleg recesszió idején - nem tartható fenn. Különösen a nettó befizető tagállamok szemszögéből nézve.

A piaci mechanizmusok fokozott érvényesülése

A piaci mechanizmusok fokozott érvényesítése az ágazatot egyre jobban terhelő feszültségek miatt elkerülhetetlen volt. Az önellátás biztosítása érdekében fenntartott magas árak és az ár- és jövedelempolitikát szorosan összekapcsoló rendszer ugyanis állandó expanziós kényszerhez, növekvő strukturális feleslegekhez és egyre nehezebben kezelhető költségvetési igényekhez vezetett.

A piaci mechanizmusok érvényesülése természetesen nagyobb felelősséget ró a termelőre, hiszen a verseny növekedésével a megélhetése nem garantált. Hatására a gazdaságok koncentrálódnak, és  a tradicionális családi- és kisgazdaságok nehezen tudnak versenyképesek maradni. A gazdaságok egyre inkább társasági forma keretében működnek. A családtagok helyett pedig a fizetett alkalmazottak foglalkoztatása válik jellemzővé.

A fenti tendencia kedvezőtlen az új tagállamok gazdáira nézve, hiszen míg a régi tagállamok termelői még egy stabil, biztonságot nyújtó rendszerben erősödhettek meg, addig az EU-12-eknek a tagság elnyerését követően rögtön egy (nagyobbrészt) piaci elveken működő közegben kellett tudni érvényesülni.

A közvetlen támogatás rendszere

A 2003-as agrárreform legfontosabb elemeinek egyike a gazdákat illető ún. termeléstől független terület alapú támogatás bevezetése volt (ami egyelőre csak részlegesen valósult meg). Ez az újfajta rendszer azért vált szükségessé, mert a korábbi támogatások a termelés mennyiségéhez kapcsolódtak, amelynek hatására óriási termékfeleslegek keletkeztek jelentős piactorzító hatással. A támogatás termeléstől történő függetlenítése bevált, a kifizetés mennyiségének számítási módja azonban problémákat vet fel. Ezért a 2013 utáni időszakban annak komolyabb változtatása várható.

A 2004 óta csatlakozó tagállamok termelői lépcsős formula szerint részesülnek a támogatásban, a teljes összeget az EU költségvetéséből először 2013-ban (illetve 2015-ben) kapják meg. A tizenkettek termelői számára ez ’égből pottyant ajándék’, hiszen a csatlakozásig nem részesültek ilyenfajta, majdhogynem automatikus pénzügyi juttatásban. A 2008-as reform (ún. állapotfelmérés) 90 millió euró támogatást ítél meg a 12 új tagállam részére, amelyet a környezet védelme és a termékek minőségének és forgalmazásának javítása érdekében hozott intézkedésekkel kapcsolatos közvetlen kifizetések céljára fordíthatnak. Ugyanakkor a válság nagyobb negatív hatással érinti az EU-12-eket, mivel a közvetlen támogatásokat nemzeti költségvetésből kell kiegészíteniük.

 A ‚jóléti‘ tényezők

A területalapú támogatás megítélését Brüsszel feltételekhez köti. A termelőnek egyre szigorodó környezetvédelmi, élelmiszer-biztonsági, állat- és növényegészségügyi és állatjóléti szabályokat kell betartania, valamint a mezőgazdasági területeket jó mezőgazdasági és környezeti állapotban kell tartania. A szabályok be nem tartása a támogatás csökkentését vonja maga után.

Az európai jólét hatására a fogyasztók egyre hangsúlyosabban figyelnek a egészségükre és a környezetükre, így a mezőgazdasági termékekkel szemben is folyamatosan nő az elvárásuk. Egyre nagyobb a kereslet a bioélelmiszerek iránt.

Az új tagállamok termelői számára vélhetően kihívást jelent a szigorú szabályokhoz és az újfajta életvezetési szemlélethez való adaptálódás. A kelet-közép-európai lakosság körében még csak most válik divattá az egészséges életmód, ráadásul a színvonalas termékek előállítása magasabb és drágább technológiát igényel.

A vidékfejlesztési politika

Újfajta szemléletet tükröz, hogy 2003-ban a KAP második pillérévé vált a vidékfejlesztési politika. Célja, hogy a komoly kihívásokkal (alacsony jövedelmek, alacsony szakképzettség, magas munkanélküliség, fejletlen szolgáltatási ágazat, fiatalok elvándorlása) szembenéző vidéki közösségek gazdasági profilja bővüljön. Emellett az európai vidéki tájak értékei különösen védendőek, elég csak a természeti szépségükre, az egészségre gyakorolt pozitív hatásaikra vagy a nyersanyagban való gazdagságukra gondolni. A jelenlegi EU költségvetési időszak (2007-13) alatt a vidékfejlesztés a versenyképesség, az életminőség és a vidéki tájak állapotának javítására valamint a vidéki gazdaság diverzifikációjának ösztönzésére koncentrál. Azaz a második pillér biztosít támogatást a fiatal gazdának, a traktort vásárlónak, a falusi turizmust szervezőnek vagy az integrált szolgáltató terek létrehozójának. A vidékfejlesztési politika közösségi szintre emelését támasztja alá, hogy az annak tárgyát képező kérdések gyakran túlmutatnak egy-egy ország vagy régió határain.

Míg a közvetlen támogatásokat (KAP első pillére) az EU költségvetése biztosítja, addig a vidékfejlesztési politika finanszírozása részben az Európai Unió központi, nagyobbrészt pedig a tagállamok nemzeti és regionális költségvetéséből történik, számottevő hatáskört biztosítva a tagországok számára. A vidékfejlesztésre szánt pénzügyi keretből pályázat útján, projekt alapon lehet támogatást kérni, feltétele az önrész megléte. A 2013-ig szóló KAP költségvetés kb. 4:1 arányban oszlik meg az első és a második pillér között. A tendencia azonban az arányok módosítása a vidékfejlesztés javára.

A KAP jövője

Több tagország javasolja a tagországok társfinanszírozásának kiterjesztését a közvetlen támogatásokra is. Nemsokára napirendre kerül a jelenlegi, 2013-ig tartó költségvetési időszakot követő KAP főbb sarokpontjainak meghatározása. Egyelőre nem látni a várható változtatások irányát vagy mértékét, a különböző elképzelések a KAP teljes piaci alapra helyezésétől a renacionalizációig terjednek. Annyi szinte bizonyos, hogy az európai integrációs folyamat mélyülésével egyidejűleg egy fontos, a belső piac tekintetében is megkerülhetetlen közös politika kiiktatása aligha lenne megvalósítható. Emellett fontos üzenetet hordoz, hogy a KAP által biztosított közvetlen támogatások csökkentették az agrárágazat kiszolgáltatottságát a jelenlegi gazdasági válságnak. A korábbi reformok azt mutatják, hogy az eltérő tagállami érdekek miatt nem lehet egy radikális reformot keresztülvinni. A szűkülő költségvetési lehetőségek ugyanakkor nagy nyomást gyakorolnak a döntéshozókra és a jelenlegi támogatások szűkítését és szigorúbb feltételhez kötését vetítik előre.

 
 
A HATÁRON TÚLI MAGYARLAKTA RÉGIÓK MEZŐGAZDASÁGI JELLEMZŐI

Közös jellemzők:

-    A magyarlakta területek agráriuma együttesen egyszerre terjed ki az EU-ra, a posztszovjet térségre és a Nyugat-Balkánra.
-    A határon túli magyar mezőgazdasággal kapcsolatos adatok, tudományos felmérések, összehasonlító elemzések hiánya.
-    Országonként eltérő mezőgazdasági modellek.

Tulajdon:

-    A szomszédos országokban – Ukrajna kivételével – nincs földvásárlási moratórium.
-    Az EU árviszonyokhoz hasonlítva mind a földárak, mind pedig a bérleti díjak alacsonyak.

Termelés, kereskedelem:

-    Rendszerváltás utáni kistulajdonosok többsége tőke, modern termelőeszközök, piacok, üzleti kapcsolatrendszer és szakismeret hiányában nem tud alkalmazkodni a korszerű  kistermelés szervezeti, gazdasági és pénzügyi feltételeihez.
-    Az állattartás különösen nagy visszaesése (Kárpátalja kivételével)
-    Technológiai elmaradottság. (Országonként különböző mértékű, de EU-átlaghoz képest – Ausztria és Szlovénia kivételével – mindenütt jelentős.)
-    A magyarlakta régió valamilyen szempontból (földrajzi adottság, tulajdonszerkezet, termelési kultúra, termékszerkezet) jelentősen eltér az adott ország többi részétől.

Munkaerő:

-    A részben vagy egész agráriumból élő határon túli magyarok száma kb. 750 000 ezer fő körül lehet.
-    Agrárnépesség, különösen kis földtulajdonosok elöregedése.
-    Hármas szociológiai tagoltság (Vajdaság, Drávaszög, Muravidék és Őrvidék kivételével): jelentős méretű vállalkozások tulajdonosai, kistulajdonosok, mezőgazdasági bérmunkások.

Tervezés, politika, érdekképviselet:

-    Magyar közösség szintjén tervezés és kutatásfejlesztés hiánya.
-    A magyarság által végzett agrártermelés a gazdaságban egyáltalán nem jelenik meg magyarként (magyar jellegzetességek hasznosításának hiánya).

Románia

Tulajdon:

-    1989 után tulajdoni átmenet – részben helyi elit, részben eredeti tulajdonosok, örökösök tulajdonszerzése. Számos helyen továbbra is befejezetlen a visszaszolgáltatási folyamat. Erdők kimerítése visszaszolgáltatás előtt.
-    Eredeti tulajdonosok (örökösök) 60%-a már nem helyben él.
-    Külföldi (főként olasz) földvásárlás.

Termelés, kereskedelem:

-    Előzmény: nagyüzemi szocialista mezőgazdaság.
-    Jelentős mértékű az önellátó gazdálkodás.
-    A jogbiztonság viszonylagos hiánya.
-    Az ó-romániaitól eltérő tulajdonviszonyok, termelési feltételek. (Kivéve Csángóföldön.)
-    Technológiai transzfer széleskörű hiányossága.
-    EU-csatlakozás által teremtett versenyhelyzetből származó hátrányok.

Munkaerő:

-    Agráriumból élők száma kb. 600-650 ezer fő.
-    Az agráriumból élők aránya nem csökken érdemien.
-    A föld tulajdonlásához való ragaszkodás (különösen Székelyföldön).

Tervezés, politika, érdekképviselet:

-    Szervezettség: A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) az erdélyi magyar gazdák egyetlen érdekvédelmi szövetsége, azonban támogatások hiányában tevékenységét csak nehézségek árán tudja ellátni.

Szlovákia

Tulajdon:

-    1989 után tulajdoni átmenet – részben helyi elit, részben eredeti tulajdonosok, örökösök tulajdonszerzése.
-    Külföldi (főként olasz és dán) földvásárlás.

Termelés, kereskedelem:

-    Előzmény a nagyüzemi szocialista mezőgazdaság.
-    Bár csökkent, de megmaradt a nagyüzemek viszonylag nagy súlya.
-    A mezőgazdasági termelés nagy része a magyarlakta vidékekre esik. Agráriumból élők aránya magyar lakosság körében az országos átlag kétszerese.
-    Észak-Szlovákiától jelentősen eltérő földrajzi feltételek és ezért eltérő mezőgazdasági szerkezet. (Magyarlakta vidéken inkább szántó, gyümölcsös. Északon inkább erdő, rét, legelő.)
-    A csallóközi mezőgazdaság esetében: szlovákiai és magyarországi nagyvárosok közelsége. (Termékek és a lekötetlen munkaerő felvétele.) Ugyanez nem mondható el a Garamtól keletre eső vidékekről.

Munkaerő:

-    Agráriumból élő magyarok száma kb. 25 ezer fő.
-    Az agráriumban foglalkoztatottak arányának eddigi gyors csökkenése. (Várhatóan lassul és megáll.)
-    A tulajdonosoknak csak kis részaránya műveli maga a földet, a terület nagy részét bérbe adják.

Tervezés, politika, érdekképviselet:

-    Magyar agrár-érdekképviselet teljes hiánya. (Az MKP jelenleg próbálja aktivizálni Mezőgazdasági Tanácsát, de nehézség, hogy az MKP belső feszültségei éppen a korábbi mg miniszter személye körül törtek ki.)

Ukrajna

Tulajdon:

-    1991 után tulajdoni átmenet – részben helyi elit, részben eredeti tulajdonosok, örökösök tulajdonszerzése.
-    Az Új Kézfogás Közalapítvány mintegy 15 000 magyar földhöz jutását segítette az adminisztratív feltételek teljesítésének támogatásával.
-    A szovhozok állami tulajdonban maradása.
-    Az ukrán törvények nem teszik lehetővé a mezőgazdasági földterületek eladását, de illegális zsebszerződések.

Termelés, kereskedelem:

-    Előzmény: nagyüzemi szocialista mezőgazdaság.
-    Az egyéni gazdaságok elaprózottsága (gazdaságonként kb. 1,4 hektár)
-    Jelentős mértékű az önellátó gazdálkodás.
-    Ezredfordulótól kitörési pont az intenzív zöldségtermelés. Közel 20 falu foglakozik intenzíven korai zöldségfélék termesztésével, közülük 12-14 a magyar lakosságú.
-    A beruházások jogbiztonságának hiánya
-    Ukrajna más részeitől markánsan eltérő tulajdonviszonyok, termelési feltételek.
-    Technológiai transzfer hiánya. Korábbi kutatóintézetek megvannak, de halódnak. (Az Ukrán Tudományos Akadémia nagy részüket meg akarja szüntetni, de – országos szinten – néhánynak a modernizációját tervezi.)
-    A szántók 1/3-a parlagon hever.
-    Éghajlati adottsági igen kedvezőek, a primőrök termesztésére kitűnően alkalmas.
-    Új szőlő- és gyümölcsültetvények száma 2000 óta mintegy 350-400 hektárral bővül évente (főként nagy tulajdonosoknál).
-    Az állattartás – ellentétben a Kárpát-medence más részeivel – nincs csökkenőben.
-    A posztszovjet piacokra történő vámmentes export lehetősége
-    FÁK-on kívüli kivitelre rakott vámok  alacsony terményárak.

Munkaerő:

-    Agráriumból élő magyarok száma kb. 75-80 ezer fő.
-    Az agráriumból élők aránya nem csökken érdemien.
-    A magyarok elfordulási szándéka a mezőgazdaságtól, de a válság miatt kényszerű visszatérések a mezőgazdasághoz
-    Megélhetés sokszor: idénymunka vállalása Magyarországon.

Szerbia

Tulajdon:

-    Magántulajdonú, kis- és középméretű üzemegységek hagyományos jelenléte. Emellett állami nagyüzemek is.
-    A vajdasági magyar családok 44%-a rendelkezik földtulajdonnal. Az 5 hektárt meghaladó mezőgazdasági földterülettel rendelkezők köre Szerbiában a magyar nemzetiségű birtokosok körében a legmagasabb.
-    Az olasz, a görög és a holland befektetések volumene számottevő.

Termelés, kereskedelem:

-    Szerbia egyetlen jó minőségű termőterülete.
-    Előzmény: Magántulajdonú kisüzemeket támogató szocialista agrárpolitika. 1991 előtt jelentős modernizáltság, háború óta megtorpanás.
-    Jelenleg is a hagyományos családi tulajdonú kisgazdaságok és magánbirtokok dominálnak.
-    Technológiai transzfer hiánya

Munkaerő:

-    Agráriumból élő magyarok száma kb. 25 ezer fő.

Tervezés, politika, érdekképviselet:

-    A Vajdasági Statútum tervezete jelentős agrárpolitikai jogköröket biztosítana Vajdaságnak.
-    Mezőgazdasági szervezetek hálózata működik (agrárkamarák, mezőgazdasági szövetkezetek, szakszervezetek és alapok), a vidéki régiókban jelentősek az etno-kulturális rendezvények, vásárok.

Horvátország

-    Magántulajdonú, kis- és középméretű üzemegységek hagyományos jelenléte.
-    Részben vagy egészen kb. 13-14 ezer magyar él mezőgazdaságból.
-    20 jelentősebb mezőgazdasági vállalkozás.
-    A korábbi fóliázás a délszláv háborúk hatására lehanyatlott.
-    Értékesítési problémák: az áruházláncok megjelenése konkurenciát jelent.
-    A magyar jellegzetességek (bor, paprika) nagyarányú jelenléte a termelésben és a gasztronómiában.
-    Korábbi magyar borászatok felvásárlása horvát vállalkozók által: etnikai jellegzetességek, hagyományos termelési kultúra változása.

Szlovénia

-    Magántulajdonú, kis- és középméretű üzemegységek hagyományos jelenléte.
-    Elöregedés: Szlovéniában a családi farmok esetében a földművesek több, mint 50%-a 55 év feletti és csupán 18% a fiatalabbak aránya.
-    Muravidéken nagyon alacsonyak a mezőgazdasági termékek felvásárlási árai (különösen búza, kukorica és tejtermékek esetében).
-    Elöregedés és alacsony felvásárlási árak miatt a farmoknál az új technológiák bevezetése lassabban halad.
-    Farmok elaprózottsága.
-    Muravidékre vonatkozóan nincsenek külön kormányzati agrárpolitikai prioritások, intézkedések.

Ausztria

-    Magántulajdonú, kis- és középméretű családi gazdaságok hagyományos dominanciája (az átlagos birtoknagyság 18 ha). Az utóbbi 20 évben folyamatos a birtokkoncentráció, de ez sem változtatja meg a családi gazdasági jelleget.
-    Az osztrák kormány politikája megfelel ennek a birtokszerkezetnek.
-    A 6000 fős magyarságból mintegy 2000 fő él az agráriumból, vagy ahhoz kapcsolódó tevékenységből. 5000 magyarországi munkavállaló az agrárszektorban.
-    Őrvidék eltérő éghajlati és termékszerkezeti jellemzői Ausztria többi részéhez képest.
-    Korszerű technológiák alkalmazása.

 
 
A SZÉKELYFÖLDI MEZŐGAZDASÁG NÉHÁNY JELLEMZŐJE

Az áttekintett mikrorégiók rövid mezőgazdasági jellemzése

Székelyföld fogalma körülhatárolatlan. Alkalmas ennek a vázolásához a néprajzi kistáji felosztás áttekintése is, hiszen az az egyes régiók esetében nemcsak a kulturális, de a természetföldrajzi körülmények figyelembevételével történt, tehát Székelyföld belsőbb, önálló egységekre tagolódását jórészt a folyók és völgyek határozzák meg.
1.    Kis-Küküllő mente, középső folyása, Balavásártól Makfalváig. Apróbb parcellák, gépesítés hiánya, sok a műveletlenül hagyott földbirtok, a mezőgazdaságtól való határozott eltávolodás figyelhető meg. Kibéd hagymatermesztésre specializálódott.
2.    Sóvidék. Kevesebb a művelhető terület, de több a mezőgazdasági gép, mint a 2. pont falvaiban. A hagyományteremtés és a turizmus a mezőgazdaságot is jobban lábra állítja.
3.    Udvarhely környéke. A falvak egy része gyümölcstermesztésre szakosodott (Sükő, Farcád, Hodgya stb.), jobban kötődnek az emberek a földhöz, többletjövedelmüket a gazdák a gépállomány fejlesztésére fordítják.
4.    Homoródok mente. Mezőgazdaságilag erős falvak (pl. Oklánd, Lövéte, Homoródalmás), nagy az állatállomány, sok a kaszáló, az állatok hasznából visszaforgatnak a családi gazdaságok fejlesztésébe.
5.    Erdővidék. Öntudatos, erős falvak (Vargyas, Nagybacon), kiterjedt területekkel, sok az állat, amelyeket igavonásra is használnak, a földek egy részét azokkal művelik meg. Viszonylag gépesítettek a gazdaságok.
6.    Sepsiszék. Jó és nagy termőföldek, gépekkel művelik meg, bér vagy vásárlás útján egy kézben nagyobb darabokba koncentrálódnak. A mezőgazdálkodásban a támogatásokra jobban figyelnek, követik a lehetőségeket.
7.    Orbaiszék. Jellemző a földhöz való kötődés, elég magas fokon gépesített a mezőgazdaság, amit az is jelez, hogy az emberek nemigen kapálnak, hanem gépekkel dolgoztatnak.
8.    Kézdiszék. Hasonló a 8.-hoz.
9.    Kászonok. Kiterjedt legelők a lejtős, dombos területek miatt, kevés a megművelni való föld, inkább az állattartással lehet foglalkozni. Eléggé zárt régió, a többiekhez képest is megkésett modernizációval.
10.    Alcsík. Nagy termőföldek, gépekkel műveltetik meg, intenzív terménykultúrák (burgonya)
11.    Felcsík. Több a dombos, hegyes felszín, az állattartás és a mezőgazdaság komplementer megléte, burgonyaspecializáció.
12.    Gyergyó. Hideg medence, amely alig néhány növénykultúra, köztük a burgonya termesztését teszi lehetővé. Viszonylag gépesített a mezőgazdaság.
13.    Mezőség. Székelyföld – Maros és Aranyosszék – egykori peremterülete, a mai közbeszéd nem is számítja oda. Kiterjedt síkvidékek, elmaradott agrártechnika jellemző.

Hogyan hat a román mezőgazdasági politika a székelyföldi mezőgazdaságra?

Mindenekelőtt a földek visszaszolgáltatásának ütemét befolyásolja: bár a törvény szabályozza a földtulajdon visszaszármaztatását, újabban évente büntetéseket rónak ki az egyes önkormányzatokra, mert helyi szinteken nem haladnak kellőképpen a folyamattal.
Léteznek állami és EU-s támogatások, szubvenciók, illetve kísérletezés ezekkel, amelyeknek a hatékonysága sokszor épp a gazdák által kérdőjeleződik meg, hisz olyanok is részesülnek ezekből, akik nem gazdálkodnak, csupán ügyeskednek. Volt pl. a 2000-es évek elején pirosra festett gázolaj egy támogatás keretében a mezőgazdaság részére (azért piros, hogy ne lehessen kereskedni vele), újabban a földek megművelését kívánják elősegíteni a hektárra osztott pénzbeli támogatással. Az utóbbi években lehetőség volt a mezőgazdasági géppark felújítására is, az állam 55%-al támogatta a gazdák traktorvásárlását. Ezt csupán azok tudták kihasználni, akik rendelkeztek a 3-4000 eurós önrésszel, tehát a nagyobb gazdák. A jelenlegi támogatáspolitika fenntarthatósága függvényében néhány év leforgása alatt élesen elkülönül a települések földjeit megművelő gazdák és a földekkel rendelkező, de azokat megművelni nem képes tulajdonosok (egykori gazdák) csoportja.
Összességében pozitív tendenciákról lehet beszélni, a legnagyobb problémája a gazdáknak a megtermelt javak értékesítése, amelyre alig létezik valamiféle szabályozás, lehetőség. A cukorrépa esetében a Brassó melletti Botfalu cukorgyárával kötött szerződések jelentik a valamennyire biztos értékesítési lehetőséget, de a burgonya eladása lehetetlen a külföldről importált olcsó török, egyiptomi burgonya dömpingje miatt. Az lenne igazán nagy előrelépés, ha a termelők a romániai, de legalább a székelyföldi nagyáruházakba bejuttathatnák a minőségi terméket.

Hogyan hat az EU a székelyföldi mezőgazdaságra?

2007 óta a korábbi mezőgazdasági berendezkedés felbomlásáról, átstrukturálódásáról beszélhetünk. Míg korábban csak találgatások voltak Románia EU-s tagságának következményeit illetően, a belépést követő hónapokban már megindult a hagyományos mezőgazdaságok felszámolása.
Első érzékeny pontként az új szabályok az állatállományt érintették. A tej nyerésének és értékesítésének feltételei szigorodtak szinte kivitelezhetetlen módon: a hírek az istállók felszereltségét illetően egyelőre nem mindenütt váltak valóra, még mindig lehet kézzel fejni a tejet, amelyet a laboratóriumi tesztek eredményeinek függvényében fizet a felvásárló tejfeldolgozó üzem. Magától értetődő, hogy az idősek, akik korábban az általuk tartott egy-két tehén hasznából egészítették ki jövedelmeiket, megrendülten értesültek arról, hogy hamarosan ettől a pénzforrástól is megfosztják őket. 2008-ban pl. a 180 lakosú Cófalván, ahol egy-két évvel korábban mintegy 200 tehenet tartottak, több tíz állattól szabadultak meg néhány hónap alatt. Az állattartás terén bevezetett szigorítások természetesen a mezőgazdaságra is kihatnak: ha nincs állat, nem kell takarmányt termelni, hisz azt eladni sem lehet, ráadásul az eddig állati erővel végzett mezőgazdasági munkálatokat is más eszközökkel kellene elvégezni. Adott tehát a helyzet: vagy parlagon marad a föld, vagy bérbe adják. Az egyik jó gazda hírében álló család két férfi tagja például a szigorítások hírére egy hónap leforgása alatt felszámolta gazdaságát, eladta az állatokat és a gépeket, és végképp kilépve a mezőgazdaság vonzásköréből munkakönyves állást (kamionsofőrök lettek) vállalt.
Két évvel az EU-s belépést követően még mindig rendkívül zavaros kép él a mezőgazdasági átalakulásokat illetően a gazdák fejében: egyelőre annyit tudnak, hogy a jelenlegi helyzet már alig mehet tovább, a gazdálkodás egyfajta letisztulása, specializációja várható, amely egy szakkurzusokon továbbképzett, felszerelt gazdaságot működtető, nagy területeket megművelni képes dinamikus gazdálkodói csoportra fog leszűkülni. Az eddig megtett lépések a földparcellák bérlés vagy vásárlás útján véghezvitt koncentrációja irányába mutatnak, kezdett kialakulni az a csoport egy-egy településen belül, amely ma már a korábban birtokolt termőföldek többszörösét tartja megművelés alatt, általában évente megújított szerződések vagy szóbeli megegyezések alapján.
A településekhez közelebb fekvő területek utóbbi két évben történő felértékelődése mindenképp gondolkodásra készteti a kiöregedett vagy polgárias életformát választó tulajdonosokat, akik nem szándékoznak gazdálkodással foglalkozni, és ilyenkor – kevés öntudatos kivételtől eltekintve – a nagyobb összeget ajánló városi román (ingatlanpiaci) vállalkozó kerül ki a licit győzteseként.

Milyen veszélyek és lehetőségek vannak a közös, székely–román agrárpolitikában?

A magántulajdonban levő apróbb földek román kézbe kerülésének inkább a román tőkével érintkező kontaktzónák sávjában van nagyobb valószínűsége. Brassó közelsége ilyen reális félelemként tételeződik, hisz már vásároltak fel magyar tulajdonú termőföldeket Kovászna megyei településeken. A Kovászna várossal egybeépült Vajnafalva egykor többnyire juhászattal foglalkozó román lakossága különböző cégek alapításán keresztül a Kárpát-kanyar erdőinek fakitermelésére és fűrészáru-kereskedelemre specializálta át magát, amelyet éppen a székely erdőkre kezet tevő román politika tett lehetővé. Ennek eredményeként az anyagilag jelentősen meggyarapodott kovászna–vajnafalvi románság a környező falvak termőföldjeit is szívesen felvásárolja, amelyre leginkább örökösödéskor, az idősek kihalása esetén van lehetősége. A belsőbb székelyföldi térségben (Kászon, Csík, Menaság falvai) húzódó homogén székely falvak ilyen szempontból zártabbak, az ottani földek helyi gazdák kezében vannak és ők dolgozzák/dolgoztatják meg, ezek a területek nem tartanak számot a román tőke olyan arányú érdeklődésére, mint a Marosvásárhely vagy a Brassó vonzáskörzetének településein.
A Hargita és Kovászna megyei mezőgazdasági szereplők között jóval nagyobb számban vannak tehetős és versenyképes gazdák, mint a Kárpátokon túli környező román régiókban (Vráncsa, Bákó, Bodza vidéke), tehát ez a vidék viszonylag erősnek számít a földhöz való kötöttségét és a perspektivikus, hosszútávú elképzeléseit illetően. Összességében a román régiókban kezdetlegesebb a mezőgazdasági termelés, elég ha Moldva vagy Havasalföld román falvainak mezőgazdaságát tekintjük, mint az említett két megyében, ahol az utóbbi két évtized erőfeszítéseinek eredményeként valamennyi faluban a gépekkel felszerelt nagyobb gazdaságok agrárszolgáltatásai az egész falu mezőgazdasági teljesítményét és hatékonyságát számottevő mértékben megnövelték. Zabolán vagy Barátoson például nem okoz gondot egy egyedül élő 70 éves öregnek fél hektáron burgonyát termesztenie: a szántást, vetést, kapálást és a termény begyűjtését a falubelije géppel elvégzi, a munka ellenszolgáltatásaként pedig mindenki más-más módot talál, de a hangsúlyos atyafisági kötődések mindenképp könnyítik a kiadások terheit. Sokan több földdarabot is birtokolnak, s az egyes parcellák bérbe adásából tudják fedezni a saját célra fenntartott darab megmunkálási költségeit.
Egyértelmű, hogy a román hatalomnak nem érdeke az erdélyi magyar mezőgazdaság fellendítése vagy pozitív diszkriminálása, hiszen Havasalföldön és Moldvában is kiterjedt termőföldek vannak, amelyek elmaradottabb technológiával, szintén ad-hoc módon, de jól-rosszul mégis kiszolgálják a piaci igények azt a csoportját, amely hazai termékek fogyasztását részesíti előnyben. Talán változna a rendszer abban az esetben, ha ezek a székely földek román nagyvállalkozók tulajdonába mennének át... Egyelőre két nagyobb tendencia figyelhető meg: 1. a nagyvárosok környékén a megvásárolt mezőgazdasági területre kereskedelmi célú befektetés kerül, 2. a felvásárolt székelyföldi terület bekebelezési célokat szolgál, különösebb befektetési tervek nélkül (például ilyen a bukaresti Gigi Becali üzletember által felvásárolt több tucat hektár a Szentgyörgy–Barót közötti Hatod-tetőn). Az ilyen ingatlanspekulációk sokszor politikailag is megtámogatottak, melynek az egyik lényege, hogy „legyen a miénk”.

A humán erőforrás kérdése

Azokban a falvakban, amelyekben a termőföldek minősége miatt tradíciói vannak a mezőgazdaságnak, elsősorban a munka nehezét átvállaló 30–40 év közötti fiatal nemzedék tagjai mutatnak fokozottabb érdeklődést és hajlandóságot a nagyobb szabású projektekbe történő bekapcsolódásra.
Háromszéken a gazdálkodó fiatal gazdák mindegyike elvégzett már különféle speciális felkészítőt, gazdatanfolyamot, sőt többen külföldön is jártak tapasztalatcserére a LAM Alapítvány programjain keresztül. Ezeknek a tanfolyamoknak az eredményei gazdálkodói gyakorlatukban is meglátszanak, az okszerűbb gazdálkodást, az ésszerű stratégiai lépéseket vagy a támogatások sikeres becsatornázását is ezeknek az állandóan tanuló/tapasztaló mozgékony fiataloknak tulajdonítja a lokális közvélemény. Ez a csoport igen érzékenyen követi az EU-s gazdasági mozgásokat újabb lehetőségek, kiugrási irányok felől érdeklődve. Receptivitásuk, adaptációs hajlamuk bizonyítéka, hogy az újabb, gazdaságilag előnyösebb növénykultúrák (repce, energiafűz) promoválását nem elutasítóan kezelik, hanem érdeklődéssel követik a fejleményeket, és – amennyiben úgy tűnik számukra, hogy megéri – bele is vágnának a kipróbálásába. Mindenképp fel kell mérni helyi szinteken ezt a potenciált, meg kell keresni a falusi mezőgazdaság fontosabb helyi szereplőit a nagyobb horderejű tervek összeállításakor.

Van-e reális igény egy mezőgazdasági „inkubátorház” vagy -központ kialakítására?

Sepsiszentgyörgyön működik egy hasonló, a megyei tanács alárendeltségébe tartozó kezdeményezés. A megkérdezettek elégedettek ennek a munkájával, viszont a pályázati rendszer nehézkessége ellen emelnek kifogást. A komolynak számító gazdák azt szeretnék, ha ezek a pályázati feltételek mellett kizárólag a bizonyíthatóan megvalósuló programok kapnának nagyobb támogatásokat, mert a pályázatok jelenlegi formájában sokan meg nem valósított projektekre is pénz kapnak. A gazdák tehát azt szeretnék, ha komolyabb lenne az ellenőrzés, és kizárhatnák azokat, akik éveken keresztül indokolatlanul kaptak támogatást a közös keretből. Emlegettek egy egy-két évvel ezelőtti pályázatot, amely során a támogató képviselője a terepen ellenőrizte a program megvalósulását, és úgy emlegetik azt a programot, mint amely konkrét, reális tartalmakat támogatott.
Olyan irodát/irodákat lenne célszerű működtetni, amelynek tevékenysége nem csak abban merül ki, hogy a kinyomtatott űrlapokat a gazdák kezébe adja, hanem amely tényleges segítséget is tud nyújtani az iratcsomók összeállításában, és állandó tájékoztatással szolgál a lehetőségek felől.

Látnának-e a termelők fantáziát a „Székelyföldi Termék” (vagy a „Romániai Magyar Termék”) védjegy létrehozásában?

Határozottan igen, és volna is, amivel beszállniuk, csak ennek a kritériumrendszerét kell kidolgozni. Úgy érzékelem, feltétlenül igény van a Székely Termék létrehozására, amely még a Romániai Magyar Terméken belül is speciális terméket jelentene. A saját, székely termék erősítésének szándéka felmérhető a falvakban, a termék olyan kiemelt minőséget jelentene, amelyet véletlenül sem székelyföldi románok, hanem székelyek állítottak elő. Tehát egyféle lokálpatriotizmus és székely csoporttudat kifejezője lenne az igények alapján, és a legtöbben szívesen csatlakoznának egy ilyen kezdeményezéshez. Hagyományosan jellegzetes mezőgazdasági termékek: pityóka (Csík, Gyergyó, Háromszék), káposzta (Kézdi környéke), murok (sárgarépa, Nyárád mente) stb.

Mit tehet a székelyföldi mezőgazdaság érdekében egy brüsszeli iroda?

A székelyföldi mezőgazdaság esetében néhány fontos célt kell szem előtt tartani:
a.) szakirányú képzések és perspektivikus jövőkép felmutatása motivációként szolgál a földek székely kézben tartásának biztosításához,
b.) az új generációk tagjait érdekeltté kell tenni az ágazatban való megmaradásban,
c.) elő kell segíteni a termelési rendszerek fejlesztését megcélzó nagyobb, hosszú távú és átgondolt támogatások Székelyföldre juttatását,
d.) a termékek értékesítési lehetőségeit kell kidolgozni és szorgalmazni.
A jelenlegi feltételek közepette egyetlen fentebbi pont sem valósul meg maradéktalanul, a motivációt csupán egy mély tradícióra alapozó belső érzés jelenti, a termékek értékesítése pedig az éppen aktuális piaci konjunktúrától függ, mert nincs egy olyan gazdasági stratégia, amely a jórészt önerőből termelőt a forgalmazón keresztül a fogyasztóval rendszerbe kötné össze, amely kiszámítható, biztos bel- vagy külföldi felvevőpiacot jelenthetne. 2007-ben például nagy lépésnek számított, hogy az egyik itteni mezőgazdasági vállalat által megtermelt burgonyát a bukaresti tőzsdén keresztül értékesítették, ez azonban nem ismétlődött meg, és nem érintette az egyes termelőket. Ám egy gazdasági érdekszervezet vagy termelői társulás elő tudná segíteni az egyes gazdaságok termékeinek gyűjtőpontokban történő összesítését, amely ilyen nagy tételben már akár exportra is alkalmas mennyiség lehet. Mindenképpen szorgalmazni kell a székely vagy a romániai/erdélyi magyar termék létrehozását, a médián keresztül be kell azt vinni a romániai és az európai köztudatba, ezzel egyidőben pedig meg kell keresni a vállalkozó hajlamú termelőket és egyeztetni kell velük a jövőbeni gazdaságpolitikai lépések megtételének irányáról.

 
 
A GLOBÁLIS ÉS AZ EURÓPAI AGRÁRTENDENCIÁKBÓL EREDŐ LEHETŐSÉGEK ÉS KOCKÁZATOK A KÁRPÁT-MEDENCE MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐI SZÁMÁRA

Lehetőségek:

•    A Vidékfejlesztési politika erősödése (lehetőséget biztosít a több lábon állásra, a vidéki közösségek gazdasági profilja bővüljön).

•    Együttműködés(ki kell használni, hogy a határ mindkét oldalán magyarok élnek,hogy a határ két oldalán fekvő területek mezőgazdasági szempontból  szervesen egybeillenek).

•    Határon túlnyúló lokális piacok létrehozásának lehetősége

•    Faluturizmus felfuttatása (a természeti adottságok megvannak, bár az infrastruktúra fejletlen)

•    Víztározás, öntözés (ki kell használni, hogy a vizsgált régiók édesvízben gazdag területek, a víz jobb hasznosítása a mezőgazdaságban, a vizek tárolásának megoldása).

Kockázatok:

•    pénzügyi / gazdasági válság (csökkenő fogyasztás, csökkenő árak, nehéz és drága hitelhez jutás, csökkenő beruházások, növekvő munkanélküliség)

•    a mezőgazdaságban dolgozók számának várható csökkenése az új tagállamokban (míg a régi tagállamokban ez a szám 4%, addig az újakban csak 12%)

•    növekvő verseny (gazdaságok koncentrációja, kisebb gazdaságok életképtelensége, hatékonyság növelésének kényszere, ágazatból való kiesés veszélye)

•    az új tagállamok termelőinek versenyhátránya (ők csak a csatlakozás óta kapnak közvetlen támogatást, lehet, hogy mire teljes összegű támogatásra lennének jogosultak, addigra jelenősen csökkenni fog a KAP költségvetése. Az új tagállamok termelőinek az EU mezőgazdasági piacába már egy olyan időpontban kapcsolódtak be, amikorra a biztonságra és a stabilitásra történő törekvés helyett a természetes piaci mechanizmusok kerültek előtérbe. Egyre szigorúbbak a támogatásnak történő megfelelés követelményei: élelmiszerbiztonság, környezetvédelem, stb.)

•    az EU csatlakozást követő adaptáció nehézségei (felerősödik a szerkezeti átalakulás kényszere, miközben az alkalmazkodási programokat támogató vidékfejlesztési akciókra csak korlátozott mértékben nyílik lehetőség)

•    Az EU rendszere nehezen átlátható (az új tagállamok gazdái számára nehéz a tájékozódás, a lehetőségek feltérképezése)

•    a WTO tárgyalások kimenetele (a mezőgazdaság beáldozása az ipar és szolgáltatások érdekében, erősödő export, gyengülő belső védelem.

•    3. országokból érkező import az EU-ba (különösen az új tagállamok termelőinek jelenthet konkurenciát a feldolgozatlan, kevésbé minőségi termékek megjelenése a piacon, hiszen a nyugat-európai termelő magasabb technológiával, magasabb hozzáadott értékkel bíró termékeket gyárt jellemzően)

•    könnyített feltételekkel érkező import fejlődő országokból (számos esetben az importált terméknek nem kell megfelelnie azon szigorú követelményeknek, amelyek az EU-n belüli termelők számára kötelezőek)

•    a föld külföldi tulajdonba kerülése (teljes gépesítéssel biztosítható tőzsdei termékek gyártására való átállás, ezáltal nagyobb munkanélküliség)

•    az édesvízbázis környezeti károsodása, vagy problematikus tulajdoni viszonyok közé kerülése

•    a klímaválság hatására az időjárási viszonyok alakulásának kiszámíthatatlansága

•    klímaváltozás lehetséges következményei (növekvő átlaghőmérséklet, csökkenő csapadék. Ezek miatt kultúraváltási kényszer, új kórokozók)

•    a nehéz munkakörülmények (alacsonyabb bérek, alacsonyabb szakképzettség, szezonalitás)

•    az agrármunkaerő elöregedése.

 
Az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának Agrártudományi Szakbizottsága által a határon túli magyar mezőgazdaság állapotát áttekintő kutatás tartalmi elemeire tett javaslatok:

1990-ben a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) munkacsoportja (dr. Csapó József, dr. Csávossy György, dr. Jakab Sámuel, dr. Tamás Lajos, dr. Vincze Mária, Antal András, Farkas Zoltán, Kovács Adorján) készítettek az FVM számára egy közel 90 oldalas felmérést a romániai (erdélyi) magyar lakta vidékek mezőgazdaságáról, oktatásról, munkaerő viszonyokról.

A kutatás óta eltelt két évtizedben a viszonyok jelentős mértékben megváltoztak, ezért a magyar közösségek mezőgazdasági együttműködésének megtervezése szempontjából szükségesnek tűnik Kárpát-medencei szinten a kutatást újra elvégezni.

Az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának Agrártudományi Szakbizottsága az alábbi szakterületeket jelölte meg, amelyekre a kutatásnak föltétlenül ki kell terjednie:
•    birtokszerkezet, üzemméret nagysága, visszaszolgáltatás,
•    tagosítás minimális léte, lehetőségek, hagyományok, társulások ez irányú hozadéka
•    a mezőgazdaságban dolgozók életkori megoszlása,
•    a gazdák szakmai felkészültsége
•    a piaci helyzet és a műszaki-technikai felszereltség
•     átlagtermések, termelések,
•    árutermelés aránya az össztermelésből,
•    értékesítési lehetőségek,
•    ideális növényi kultúrák, fajták, tenyészállat-fajok
•    a mezőgazdaság turisztikai kihasználása és lehetőségei,
•    az agrárképzés és továbbképzés rendszere
•    a mezőgazdaság rendelkezésére álló infrastruktúra és géppark
•    a mezőgazdaság energetikai hasznosítása és ennek további lehetőségei
•    a mezőgazdasági termelés környezetvédelmi összefüggései.