Írások - Online   
KMKF Szórvány-diaszpóra munkacsoport ülése
Sajtószemle
Budapest, 2012. október 10., szerda (MTI) - Naponta kap majd tájékoztatást a magyar diaszpóra Magyarországról, hogy szervezeteik hozzá tudjanak járulni az országkép javításához a világban - jelentette ki Révész Máriusz kedden a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportjának ülésén történteket ismertető sajtótájékoztatóján.

A Fideszes politikus, aki az ülés társelnökeként nyilatkozott, elmondta, hogy a diaszpóra szervezetei azt kérték, hogy az eddiginél gyorsabb és pontosabb információkkal lássák el őket, hogy - mint fogalmazott - "segíteni tudjanak a Magyarországról kialakult kép kedvező változásához a nagyvilágban".

Az MTI kérdésére válaszolva Révész Máriusz elmondta, hogy napi tájékoztatás feladatát Kumin Ferenc, a Miniszterelnökség nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkára vállalta magára.

A munkacsoport ülésén arról is tárgyaltak, hogy a középiskolások csereprogramjába olyan külföldön élő gyerekeket is minél nagyobb számban vonjanak be és hozzanak Magyarországra részképzésben tanulni, akiknek felmenőik magyarok, de magyarul még nem beszélnek.

A Kárpát-medencében szórványban élő magyarság helyzetével is foglalkozott a KMKF szórvány-diaszpóra munkacsoportja. Megállapították, hogy néhány kivételtől eltekintve a népszámlálások adatai alapján továbbra is a létszámfogyás jellemzi ezeket a közösségeket. Pozitív példák ennek ellenére vannak, például Szlovákiában és Romániában, ahol a magyar többségű települések, megyék folyamatosan tartják a kapcsolatot, és segítik a szórványban élőket.

Böjte Csaba ferences szerzetes pedig a dél-erdélyi szórvány helyzetéről számolt be, például Szászvárosról, ahol létszámában gyarapodik a közösség - mondta el Révész Máriusz az ülés után.

ez \ bti \ bpg \ bku


MTI 2012. október 10., szerda 14:42

 



 

KÖNYV


AJÁNLÓ


AKTUÁLIS
Statútum
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának Statútuma
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) 2006. szeptember 8-án alkotott és 2009. szeptember 11-én módosított Statútumának kiegészítése.
Tovább


KIEMELT HÍR
Plenáris Ülés állásfoglalása
A KMKF 2011. március 11-i Plenáris Ülésének állásfoglalása
Tovább

KÉPGALÉRIA
Plenáris ülés
2013. február 15.

DOKUMENTUMOK

ASSZIMILÁCIÓS FOLYAMATOK
AZ ERDÉLYI, FELVIDÉKI, KÁRPÁTALJAI ÉS VAJDASÁGI MAGYARSÁG KÖRÉBEN
1996-2011
 


ÉRTÉKREND ÉS ÉLETMÓD VÁLTOZÁSOK
AZ ERDÉLYI, FELVIDÉKI, KÁRPÁTALJAI ÉS VAJDASÁGI MAGYARSÁG KÖRÉBEN
1997-2011
 

A kutatási dokumentációk bármely adatának további felhasználásához az Országgyűlés Hivatala, valamint a B-Fókusz Intézet hozzájárulása szükséges.


 
 
info@kmkf.hu Impresszum | Archivum | Linkgyűjtemény info@kmkf.hu